Hétfőn kisebb tömegmegmozdulás forgatta fel Sydney belvárosát. A Blockade Australia nevezetű csoport néhány tagja tartotta fel a forgamat, hogy felhívják a tömeg figylemét a klímaváltozás veszélyeire. A történtek után egy tucat embert őrizetbe vettek, köztük a 24 éves Harley McDonald-Eckersallt is, aki nem viselte túl jól a rendőrség vendégszeretetét, ennek pedig később hangot is adott.


A nő esetében nem tették lehetővé, hogy szerettei óvadékot fizessenek a szabadon bocsátásáért, így Harley valamivel több mint egy napot, 29 órát töltött rács mögött. Elmondása szerint sírva aludt el a zárkájában, panaszkodott a rendőrök hozzáállására és a nem megfelelő körülényekre is. A Daily Mail ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a vegán aktivista azért is külön kikelt a közösségi médiában, hogy a fogvatartói sajtos szendviccsel kínálták, amit ő értelemszerűen nem eszik.

Csak emlékeztetőül a rendőrségnek, a müzli és a gyümölcs nem rendes étel, a sajtos szendvics pedig nem vegán

- üzente meg Harley, hozzátéve, hogy annak is nagyon örült volna, ha kaphatott volna valami olvasnivalót az őrizet alatt.

A helyi rendőrség nem kommentálta a nő által elmondottakat, de jelezték neki, hogy ha szeretne, bármikor hivatalos panaszt tehet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!