Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint a Duna Arénában rendezett és szombaton véget ért világbajnokságon a szurkolók tanúi lehettek a generációváltásnak. A hazai versenyzők közül csak Milák Kristóf szerzett érmet a világbajnokságon, a Honvéd 22 éves klasszisa 200 méter pillangón világcsúccsal védte meg címét, és 100 méteren sem talált legyőzőre.

Egy olimpia után minden világbajnokság ilyen, de ez nemcsak a magyar úszósportra vonatkozik, ott van például a románoknál a 17 éves David Popovici, vagy a franciáknál Léon Marchand berobbanása, de Milák is kijelölte a felségterületét

- nyilatkozta az MTI-nek a szakember, aki leszögezte, a 18 döntős eredménnyel elégedett, ráadásul négy váltóból három is az ötödik helyen végzett, ez pedig jól mutatja egy ország erejét.

Kapcsolódó

Dr. Sós Csaba élő adásban fakadt ki a vb legfurcsább ítélete ellen

Mutatjuk min akadt ki és mit mondott a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya.

Sós Csaba hozzátette, akárcsak az olimpián, ezúttal is több számban karnyújtásnyira volt az érem - Szabó Szebasztián 50 méter gyorson, Hosszú Katinka 400 méter vegyesen és a 4×100 méteres gyorsváltó is közel volt a dobogóhoz -, azonban

azt mindenképpen meg kell vizsgálni a kapitány szerint, hogy miért billent a rossz irányba a mérleg nyelve most és a tokiói játékokon egyaránt.

A kapitány hangsúlyozta, természetesen voltak gyenge teljesítmények is, de ezeknek az okai rendkívül összetettek, mivel az orvosok a koronavírusnak egyelőre még sem a rövid, sem a hosszú távú utóhatásait nem ismerik, akik pedig átestek a fertőzésen, két hetet ki kellett hagyniuk és ezt követően is csak fokozatosan voltak terhelhetők.

Sós Csaba kijelentette, a generációváltás megtörtént, az idősebbektől már nem várható el, hogy szállítsák az érmeket, a fiatalok közül pedig most többen is bizonyítottak. Szerinte ilyen volt a magyar csapat legifjabb tagja, a 16. születésnapját szerdán ünneplő Molnár Dóra, aki 200 méter háton döntőt úszott, a 20 esztendős Kovács Benedek Bendegúz, aki ugyanebben a számban volt finalista, Pádár Nikolett vagy éppen Kós Hubert. Utóbbival kapcsolatban a kapitány megjegyezte, egyre közelebb van az áttöréshez.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!