A Színház és Filmművszeti Egyetem vezetése visszatartja a diákok szociális támogatásait és ösztöndíjait, sőt, a doktori iskola hallgatóinak fizetését is – írja a HVG egyetemi forrásokra hivatkozva.

A pénzek kifizetési határideje már egy hete lejárt. Az SZFE vezetése már a félév elején is megtette ugyanezt a hallgatókkal, akkor is csak jóval a határidő lejárta után fizettek.

A támogatások akár egy hallgatónak is járhatnak. A tanulmányi ösztöndíj bizonyos átlag felett, a szociális támogatás pedig rászorultsági alapon jár. A lap úgy tudja, a hallgatók hivatalos értesítést sem kaptak, így azt sem tudják, hogy januárban megkapják-e a pénzt.

A közéleti ösztöndíjakat sem utalta el az egyetem vezetése. Erre azok pályázhatnak, akik valamilyen program szervezésében részt vettek, de a doktori iskola hallgatói sem kapták meg az ösztöndíjaikat – ami gyakorlatilag a fizetésük, mivel az ösztöndíjas doktoranduszok jellemzően az egyetemen dolgoznak óraadóként, kutatóként, az intézményen kívül pedig nem nagyon vállalhatnak munkát.

hirdetés

Az ösztöndíjak kifizetésének határideje december 10 és 15-e között volt, ám a pénz még december 21-én délelőtt sem érkezett meg a hallgatók számláira.

Szarka Gábor, az egyetem új kancellárja a HVG-nek ígéretet tett, miszerint ma fog utalni az intézmény, ez azóta meg is történt.

Ez már a második ilyen eset: novemberben is csak a sajtó érdeklődése után utalták el a megcsúszott pénzeket.


hirdetés