A legtöbben nap mint nap ugyanazokon az útvonalon sétálunk végig, de csak hosszú hónapok vagy évek után vesszük észre a rejtett csodákat: a rejtőző állatfigurákat, az eldugott műhelyeket vagy épp a szobrokat, pedig azok mindvégig ott voltak a szemünk előtt.
Kék disznók alatt készülnek a főváros legfinomabb nápolyijai
Egy közel százéves, a háború után húsz évvel édességgyárrá alakult hentesüzletben jártunk. Ismeretlen Budapest, műhelylátogatós különkiadás.
Az ilyen rejtőző szépségeket, valamint a falak mögött meghúzódó történeteket mutatja be az Ismeretlen Budapest címen futó sorozatunk, amelynek mai epizódjában a középkori városfalhoz, illetve annak csak negyedszázaddal később lebontott - a mai Astoriánál állt - Hatvani kapujához közeli telkek egyikére látogatunk, ahol 1784-ben, a mai ELTE elődjének Pestre költöztetésével született meg a város első botanikuskertje, amit életre hívói nyilvánvalóan hosszú évszázadokra terveztek.
Füvészkerti keringő
Az 1635-ben, Nagyszombatban Pázmány Péter által alapított intézmény alig négy évvel korábban, Mária Terézia költözést előíró rendeletének eleget téve jelent meg Budán, ahol természetesen növénykertet is nyitottak. Az Európa-szerte ismert botanikus és kémikus, Winterl József Jakab erőfeszítéseinek köszönhetően az angolkisasszonyok krisztinavárosi majorjában megszületett, a magyar hegyekből, illetve Winterl saját kertjéből áttelepített növények számára fenntartott hely azonban hamar megtelt, így mielőbbi költözésre volt szükség. Így jutottak el a Kossuth Lajos utca közepére, ahonnan előbb a közeli Puskin utca és Rákóczi út közti - ma az ELTE kampuszának otthont adó - területre, majd 1847-től mai helyére, a Józsefvárosba költöztették azt.
A város fejlődése azonban közbeszólt: alig negyedszázaddal később Hild János ugyanis ide álmodta az
első Nemzeti Múzeumot, melyhez aztán a következő évben Pollack Mihállyal együtt még kiforrottabb tervet
készített el. Sokan talán már ekkor is sejtették, hogy az épület túl kicsi lesz erre a célra, az építkezésre való gyűjtést azonban a városvezetés ettől függetlenül egészen 1812-ig, a bécsi
udvari építész Johann Aman mindent sutba vágó véleményének megszületéséig folytatták.
Az erre fenntartott telket a következő évben nyolc darabra vágták, majd azzal a kikötéssel árvereztették el, hogy új tulajdonosa három éven belül legalább egyemeletes házat épít rá. A mai
Kossuth Lajos utca 3. ezek közül két telket foglal el, de azt nem a házhelyeket megvásárló Almásy János, illetve a vaskereskedő Deron Antal, hanem
Szentgyörgyi Horváth József császári és királyi kamarás építette fel.
A városképet javítani vágyó Szépítő Bizottmány mintaprojektjeként született
Örököse, a ház kétharmadát vétel útján megszerző Szentgyörgyi Horváth Ödön a város jó részét elpusztító 1838-as árvíz óta nem javított sérülések, illetve a tatarozások teljes hiányától megijedve - a szakmai vizsgálatok ellenére - az azonnali, teljes átépítés mellett döntött.
A nemrég bezárt Ankert hotellé váló épületét is megálmodó Wieser Ferenc által szignózott, 1851 szeptemberében beadott romantikus tervek - rajtuk a kapu fölötti erkélyt tartó, Bauer
József tehetségét dicsérő négy kariatidával - 1853 nyarára váltak valósággá, úgy, hogy eközben az épületet továbbra is lakták, sőt, a munkálatok az építkezés derekáig benne működő
Landerer és Heckenast-féle nyomdát sem zavarták.
8 Fotó megtekintése
Az összeomlás szélére került az egykori Landerer és Heckenast nyomda épülete a Belvárosban
A szerző felvétele.
Még több
A szerző felvétele.
Még több
A kapu feletti hosszú erkélyt őrző kariatidák egyike, A szerző felvétele.
Még több
A szerző felvétele.
Még több
A szerző felvétele.
Még több
A szerző felvétele.
Még több
A szerző felvétele.
Még több
A szerző felvétele.
Még több
Az Otto Wigand által 1816-ban alapított nyomda 1832-ben került a könyvkereskedő Heckenast Gusztáv kezébe, akihez 1840-ben Landerer Lajos nyomdász is társult - így született meg a cég neve, ami a magyar fül számára egyáltalán nem véletlenül csenghet ismerősen, hiszen az 1841-1852 közt itt működő gépeken készültek el 1848. március 15-én a Nemzeti dalt, illetve a Tizenkét pontot is tartalmazó röplapok, de Kossuth Lajos Pesti Hírlapja (1841-1849) és a szépirodalmi divatlapnak szánt Életképek (1844-1848) is teljes fennállása alatt innen került az utcákra - nem beszélve a forradalmi kormány által kibocsátott Kossuth-bankókról, melyeknek nem csak nyomólemezei, de maguk a címletek is részben itt készültek.
A nyomda helyére a Vasárnapi Ujság szerkesztősége és
kiadóhivatala, illetve a XIX. század második felének egyik fontos kávéháza, az olasz Cammoni József (Giovanni Cammoni) által alapított, a századfordulón bezárt Kammon (1885-től
Arany Csillag) került, ahol irodalmárok mellett Herman Ottó is számtalanszor feltűnt.
Az épület lépcsőit a szabadságharc leghíresebb alakjai - így Petőfi és Vasvári Pál - is koptatták, de 1820-ban "Cambridge Anglus kir. Herceg
és Károly Baváriai kir. Herczeg" is itt járt, sőt, a
A XIX. század derekán, az átépítés előtti, illetve utáni években itt megfordult hírességek száma ennyiben persze nem merült ki, hiszen Arany János mellett Vörösmarty
Mihály, Kossuth Lajos (akinek a gyermekei is itt születtek), Jókai Mór, illetve felesége, Laborfalvi Róza is hosszabb-rövidebb időn át lakott az
akkor még csak kétemeletes sarokházban.
Az általuk fizetett lakbér azonban egyáltalán nem mentette meg az eladósodástól a tulajdonosát, hiszen a már az építtető által jókora összegekkel terhelt házat Ödön sem tudta
tehermentesíteni, sőt, csak még mélyebbre ásta magát az adósságokban. Az eladás végül 1863 őszére vált elkerülhetetlenné: az épület egy bírói árverésen végül a műgyűjtőként is ismert
gróf erdődi Pálffy János tulajdonába került, akinek családja egészen 1941-ig, a Schmidt és Császár gőzmalom általi átvételig kézben tartotta azt, olyan lakók kezébe adva a
lakásokat, mint az Oktogon négy épületét (1872-1874), az Egyetemi Könyvtárat (1873-1876), illetve számos középületet megálmodó
Az államosítási hullám részeként a Budapest ostroma során súlyos sérüléseket szenvedett, köznyelvben ismert nevét - Szabad Sajtó udvar - Petőfi Sándortól kapó házat 1946-1949 közt még a grófi
család szabadította meg a háborús sebektől, három évvel később azonban a magyar állam tulajdonába került. Már-már úgy tűnt, hogy az meglepően jó gazdája lesz a háznak, ugyanis két lépcsőben
(1956-1957, 1964-1967) helyreállították, sőt, a díszerkély vaskorlátját is újra elkészítették, az épület azonban azonban ezt követően pillanatokon belül újra lejtőre került.
4 Fotó megtekintése
Az összeomlás szélére került az egykori Landerer és Heckenast nyomda épülete a Belvárosban
Fotó: Horváth Miklós Dr./Fortepan, 1955
Még több
Fotó: FIMÜV Műemléki Osztály, 1964 körül
Még több
Fotó: FIMÜV Műemléki Osztály, 1964 körül
Még több
Fotó: FIMÜV Műemléki Osztály, 1964 körül
Még több
Ennek alját szerencsére máig sem érte el, a helyszínen járva azonban egyértelmű:
minél gyorsabb beavatkozásra van szükség, hogy a magyar történelem számos eseményét átélő házat a következő évtizedekben is a városi autópályává vált útvonal mentén lássuk.
A hibákat már az 1981-ben született, kétszáz oldalnál is hosszabb tudományos dokumentáció is felsorolta, ám a lista az azóta eltelt közel negyven évben még tekintélyesebbé bővült.
A környék egyik legidősebb, értékekkel teli épületeként nyilvánvalóan műemléki védettséget élvező, de történelmi jelentősége miatt is jelentős ház kapuján átlépni önmagában is komoly nehézségek elé állítja a beosonni vágyó városi felfedezőket, a zártság azonban a belső tereket látva teljesen érthető. Az ugyanis kisebbfajta csodával ér fel, hogy a teljes egészében önkormányzati tulajdonú, számtalan üres lakást rejtő épület lakói még mindig hazatérhetnek ide, hiszen a romantikus átépítés részeként csodás oszlopokat kapott, oszlopfőiben lófejeket rejtő főlépcsőházat az ezredforduló körül tartógerendákkal dúcolták alá, az udvaron megpihenni vágyó függőfolyosókat masszív fémszerkezetek tartják a helyükön, a vakolathibák, a hiányos díszek, illetve a szennyeződések pedig az épület külső és belső képét is jócskán rontják:
Az összeomlás szélére került az egykori Landerer és Heckenast nyomda épülete a Belvárosban
A szerző felvétele
Még több
A szerző felvétele
Még több
A szerző felvétele
Még több
A szerző felvétele
Még több
A szerző felvétele
Még több
A szerző felvétele
Még több
A szerző felvétele
Még több
A szerző felvétele
Még több
A szerző felvétele
Még több
Még mindig nincs késő közbelépni, de az elmúlt évtizedek okozta károk helyreállításához jókora összegre lenne szükség, ennek előteremtése pedig a fővárosi épített örökség helyzetét látva igen nehéz vállalkozásnak tűnik. Így csak remélhetjük, hogy az épület nem jut a szomszédos tömb, vagy az elmúlt hónapok bármelyik műemlékmentésnek álcázott, de valójában a város egy-egy szeletét hosszú előkészítés után nemes egyszerűen csak kitörlő projektjének sorsára.
Ennél ugyanis jóval többet érdemelne, főleg, hogy a város egyik legfontosabb - és egyben legforgalmasabb - útvonala mentén fekszik, így értékeit látva teljes joggal állunk értetlenül az állapota előtt.
