Bár a résztvevő falvak száma az évek során egyre csökkent, a programválaszték talán még színesebb is lett, és továbbra is ez az egyik legszerethetőbb fesztivál. Szubjektív beszámoló.
Az Ördögkatlan már évek óta a kedvenc fesztiválom a Művészetek Völgye mellett, ugyanannyira alapvetéssé vált, hogy itt is eltöltsek néhány napot (általában az ötből hármat), mint az, hogy a Völgyben végig ott vagyok.
Bár folyamatosan a levegőben lóg, hogy akár a pénzhiány, akár a kulturális szektort sújtó más nehézségek miatt nem tudják megrendezni, a balszerencsés 2020-as évet leszámítva végül mindig megtelt élettel Nagyharsány és környéke. És ennek rajtam kívül még nagyon sok „katlanos” örül, akik mindannyian a szívükbe zárták a fesztivált.
Ez egyébként nem nehéz, hiszen tényleg rengeteg dolog teszi szerethetővé. Ilyen például a szó jó legjobb értelmében vett közvetlen, „mezítlábas” hangulat, ami az alapítók, Bérczes László és Kiss Móni személyiségéből is következik.
Hasonlóan szerethető gesztus az is, hogy bár ez egyáltalán nem volna elvárás, több helyszínen (például a Vylyan Teraszon, az Árokpart Bárnál, vagy Both Miklós udvarában) nem ellenőrzik a karszalagokat, így a kultúrát azok számára is hozzáférhetővé teszik, akiknek valamilyen okból kifolyólag nem fér bele, hogy jegyet vásároljanak.
