Az ismeretlenségből vívta be magát az olimpiai esélyesek közé

Miért lett volna?

Mert belebetegedhet az ember, ha elveszíti azt, akit szeret. Gyöngyi, bár nem akarta, de elveszítette azt a tanítványát, akit szeretett, akibe sok-sok év munkát fektetett, akiben látta a jövőt.

Magát hibáztatta?

Nem kerestem az okokat, nem akartam magamat hibáztatni, de megfordult a fejemben, hogy esetleg részem lehetett benne. De próbáltam ezt az érzést elnyomni és, hát - gyászoltam.

Elment a temetésére?

Természetesen, az egész családdal együtt. Azóta is, amikor hazafele járok, kimegyek a sírjához. Nem azért, hogy csak úgy ott legyek, hanem jó megmutatni neki mindazt, mi lett belőlem.

A világbajnoki címe óta meglátogatta már?

Igen. Nem mondtam senkinek, nem verem nagydobra, mert a gyászt belül élem meg.

Kivitte a vb-aranyat?

Igen. Megmutattam. Kicsit beszéltem hozzá.

Nem lehetett egyszerű.

Nem. Sőt. Az elmúlt két évben nem sok minden volt egyszerű, de sokat tanultam belőle…

Két évvel ezelőtt még masszívabb, egy kicsit más zsír-izom összetételű Siklósi Gergelyt látott az, aki a vívóteremben járt. Az atletikusabb alkat is tudatos változás eredménye?

Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a táplálkozásnak mindaddig, amíg meg nem ismerkedtem a barátnőmmel, aki történetesen személyi edző. Azóta tudatosabban étkezem. Furcsa módon a túl sok edzés miatt nem zsírból, hanem izomból kellett kicsit leadnom.

Mit ért túl sok edzésen, túl sok izmon?

Azt hittem, a munka mennyiségében rejlik a győzelem kulcsa. Azt az elvet vallottam, ha az edzésen megteszel mindent, és még annál is többet, akkor a hétvégén adott lesz minden a sikerhez. Ezért elsőnek érkeztem az edzésre, és figyeltem arra, hogy az utolsó is én legyek. Ha az volt a feladat, hogy vívjak hat darab tizenötöt, akkor hetet, nyolcat vívtam. Átestem a ló túlsó oldalára. Túlzásba vittem a kondit is, és bár látszólag fitt voltam, dagadtam az izomtól, mégsem érkeztem frissen a versenyekre. Fejben sem lehettem topon. Aztán 2018 szeptemberében jelzett a szervezetem. Ganglion sérvet diagnosztizáltak a jobb kezemben. Nem fájt nagyon, csak nem tudtam rendesen fogni a pengét, ami vívásnál nem egyszerűen hátrány, hanem kifejezetten szívás. Decemberben aztán nem halogathattam tovább, megműtöttek.

Újabb mélypont?

Mindez az önbizalmamat is összetörte, persze. De legalább akadt időm gondolkodni. Szerencsére, amióta a Honvéd székház harmadik emeletén lakom, gyakran összefutok Imre Gézával. Rendre jókat beszélgetünk, és sikerült felnyitnia a szememet. Azt mondta, nem az edzés mennyisége határozza meg a sikert, hanem a minősége, ahogyan edz az ember. Nyilván ajánlott minél többet lent lenni a teremben, de nem szabad ráfeszülni, túlzásokba esni. Egy duci vívó is simán nyerhet világbajnokságot, ha benne van a kezében és a fejében az ehhez szükséges képesség. Ráébredtem, tévúton jártam. Okosan kell felkészíteni magamat pont a verseny napjára, úgy, hogy akkor legyen a legjobb a mentális és fizikai állapotom.

A túl sok izomból hogyan lett kevesebb?

Úgy, hogy vegetáriánus lettem. Az idei párizsi világkupa előtt egy hónappal kezdtem ezt a fajta étrendet.

Célirányos vega, vagy ideológia okokból váltott?

Az ideológiai okait is el tudom fogadni, de sajnos nem vetem meg a sertésszűz pecsenyét. Annyit tudok tenni, hogy nem eszem annyi húst, mint régen, inkább növényi alapon viszem be a fehérjét. Például zöldborsó proteinnel. És nem ragaszkodom ehhez sem. A világbajnokság előtt egy héttel például abbahagytam, mert akkor úgy éreztem, kicsit több erőre van szükségem.

Pályafutása második mestere mennyire képvisel más filozófiát, mint az első?

Gyöngyi a versenyeken kicsit szurkolóm is volt. Vele szemben Dancsházy-Nagy Tamásból árad a nyugodtság. Bástya. Már csak a magassága miatt is. Eleinte ugyan inkább klasszikus felállásban - az edző megmondja, a tanítvány megcsinálja a munkát - kezdtük, de a sérülésem után sokat változott a kapcsolatunk. Azóta meghallgat engem is, és ahhoz igazítja a saját elképzeléseit. Tök jó program jön ki belőle. Ha szakmailag nézem, úgy Gyöngyi egykori tőrözőként a klasszikus vonalat képviselte, kicsit hátrébb tartottam a kezem a mostaninál, közelebb álltam az ellenfélhez. Tamás másfél éves munkájával elérte, hogy kicsit előrébb került a pengém hegye, és tovább csiszoltuk a technikámat is. Így sokkal hosszabb, bátrabb, magabiztosabb lettem, aminek láthatóan meglett az eredménye.

Először 2019 májusában a párizsi világkupán.

Csak úgy tudtam elegendő ranglistapontot szerezni, ha nyolcba kerülök. Oda, ahol felnőttek közt még soha nem jártam, hiszen addig még 64 közé sem jutottam. Ennek megfelelően nem éreztem sanszot, Párizs előtt elengedtem a budapesti világbajnokságot. Balassa Leventével, a sportpszichológusommal arra jutottunk, ki kell menni és élvezni a vívást. Azt programozta belém, hogy ne törődjek semmivel, csak érezzem jól magam a páston. Ezt az érzést többször hangoztatják topsportolók, akik azt vallják: a bennük égő tűz, állandó szenvedély, a sport élvezete nélkül nem menne úgy, ahogy. Nem arra kell gondolni, mi lesz, ha beadom a következő tust, ki jut tovább, hanem az a lényeg, hogy élvezzem a vívást. Ha a páston felemelt fejjel, tiszta tekintettel a szemedbe néz az ellenfeled, akkor határozottságot érzel, nem bizonytalanságot, végképp nem félelmet. Ez az a kulcs, amire ráéreztem Párizsban. Bejutottam a négybe.

Ezt az érzést sikerült átmenteni a budapesti világbajnokságra?

Lényegében igen. Ezt láthatta rajtam Andrea Santarelli a vb-elődöntőben. Hiába vezetett 4-1-re, egy-egy találata után is csak mosolyogtam rá. Olyan önbizalmat sugározva álltam vele szemben, hogy beleremegett. 12 tust adtam eztán zsinórban.

Vívóversenyeken nem annyira jellemző a többezres tömeg, a hangos szurkolás. Láthatólag ez sem zökkentette ki.

Nem, mert Leventével és a mesterrel külön készültünk a várható szurkolói hangulatra. Kaptunk egy kis csöndes szobát a csarnokban, amikor nem vívtam, oda vonultunk vissza. Tamásban az a jó, hogy amikor beléptem a reflektorfénybe, akkor is nyugalmat sugárzott mögöttem. Rá sem kellett néznem. Tudtam, hogy nem fél, ami óriási löketet adott és támaszt jelentett.

Világbajnokként hogyan tovább, mi lesz jövőre?

Sok világkupa és egy olimpia.

Az aktuális világbajnoknak bérelt helye lesz Tokióban?

Dehogy. Az előny ugyan, hogy a vb után negyedik helyről kezdtem az évadot a világranglistán, és kiemeltként állok rajthoz a soros világkupákon, de ettől még… A csapatkvalifikációt szeretném megoldani.

No de egyedül?

Négy fő egy csapat, hárman vívnak folyamatosan, de ha azt a csapatfilozófiát folytatom, amit eddig, akkor nagy segítségére lehetek a többieknek. A világbajnokságon pont az jelentett problémát, hogy egy nap pihenőt tartottak az egyéni és a csapatverseny között. Azt hittem, majd a csapaton is megváltom a világot. Aztán a húsz éve pályán lévő Nyikisin ellen, mínusz háromról indulva mínusz héttel adtam át a stafétát. Szóval kicsit magaménak érzem azt, hogy kikaptunk az ukránoktól. Ebből tanultam. Nehéz menet lesz, sokat kell tanulnunk, hogyan álljunk a kvalifikációhoz. Hogyan segítsük egymást. Ez az Európa-bajnokságon remekül ment, egy tussal maradtunk le a döntőről. Egyéniben megpróbálom tartani a helyemet, az olimpiát követően is a legjobb 16 között szeretnék lenni a világranglistán. Nem egyetlen kiugró eredménnyel, mint most, hanem konstans jó vívással.

Azért nincs merészebb álom, konkrétan megfogalmazott helyezés, mert a példája is azt mutatja, párbajtőrvívásban a 44. helyről is lehet világbajnok az ember? Akinek jó napja van, az nyer majd Tokióban is?

Sok jó vívó van, éppen ezért nincsenek megkérdőjelezhetetlen favoritok, konkrét esélyesek az érmes helyekre. Ez az adott napon dől el. Tisztességesen felkészülök, a legjobb tudásom szerint, a legjobb mentális állapotban próbálok odakerülni, és ha hasonlóan, mint Budapesten, el tudom engedni a körülményeket, például azt, hogy ez lesz az első olimpiám, akkor bármi kisülhet belőle. Lehet, hogy az első asszóban kikapok, még ha a legjobban vívok is, de lehet, hogy ismét döntőbe jutok.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu