A kínai ByteDance által birtokolt TikTok meglepően rövid időn belül tett szert elképesztő népszerűségre, amit más közösségi platformok üzemeltetői is megirigyeltek. Láthatóan a Google és a Facebook is kacérkodik azzal, hogy valamilyen módon használhatóvá tegye saját felületén a TikTok fő vonzóerejét jelentő, 15 másodperces videóformátumot. A Microsoft pedig úgy tűnik, hamarosan meg is vásárolhatja a TikTok tulajdon- és üzemeltetési jogait az USA-ra, Kanadára, Ausztráliára és Új-Zélandra vonatkozóan.

Míg áll a bál a kínai app körül, addig a Facebook is beizzítja saját TikTok-klónját, méghozzá az Instagramon keresztül. A cég tavaly év végén első körben Brazíliában, majd Franciaországban, Németországban és Indiában kezdte el tesztelni a TikTok-klónnak szánt Instagram Reelst, ami a terjeszkedés következő fázisába ért,

és most 50 országban tették elérhetővé, köztük az Egyesült Államokban, Japánban, Indiában, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban.

Az országok pontos listáját nem tette közzé a cég, de nagy rá az esély, hogy hamarosan a magyarok is felfigyelhetnek az új formátumra, ha naprakészen tartják a mobilalkalmazásukat.

Az eszközzel 15 másodperces videókat rögzíthetnek a felhasználók, amihez zenét választhatnak egy beépített katalógusból, vagy akár mások videóiból is kölcsönözhetnek hangokat, hogy abból mémet, vagy viccet készítsenek. Ugyanott kell majd keresni a készítésükhöz szükséges eszközöket, ahol a sztorikat is.

Fotó: Instagram

Hatalmas lehetőség a Microsoftnak a TikTok felvásárlása

Nagy eséllyel sikerül megegyezniük a kínaiakkal, de mi történhet utána?

(Kiemelt kép: GettyImages)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!