A Huawei pár hete éves fejlesztői konferenciáján jelentette be, hogy a HarmonyOS nyílt forráskódú lesz, a fejlesztők hozzáférhetnek a szoftverfejlesztői csomagokhoz (SDK) és az integrált fejlesztői eszközökhöz (IDE). Az OpenHarmony nevű projekt fokozatosan indul majd el, elsőként az év végén, Kínában. Maga a HarmonyOS projekt már tavaly augusztusban bemutatkozott, azzal az ígérettel, hogy a Huawei ezzel a rendszerrel fogja teljesen leváltani az Androidot idővel, igaz, eleinte nem telefonokra érkezik.


A GSMArena szerint december 18-án válik elérhetővé mobilok számára a HarmonyOS első bétája, ekkortól használhatják a fejlesztők a nyílt forráskódú platformot. A béta január-februárig tartana, és csak áprilisban kezdődne az első nyilvános béta, amikor már nem csak a fejlesztők láthatják a rendszert.

Erről a vállalat fogyasztói üzletágának szoftverfejlesztési vezetője, Wang Chenglu beszélt. Hozzátette: a Huawei mérnökei serényen dolgoznak a Harmony köré épülő ökoszisztémán, és eddig remekül haladnak. A cég mobiljainak 90 százaléka már készen áll arra, hogy megkapja az új frissítést, amint az elérhetővé válik.

(Kiemelt kép: Getty Images)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!