Pletykák és félinformációk már hónapok óta terjednek a Huawei saját operációs rendszeréről, de a találgatásoknak most vége, hiszen a kínai vállalat hivatalosan is bemutatta a Harmony névre keresztelt szoftvert. Az új, mikrokernel alapú, megosztott operációs rendszer számos eszközt képes kiszolgálni, így az okostelefonok mellett tévéket, notebook-okat, okosórákat és egyéb kiegészítőket is. A Kínában Hongmeng néven forgalomba kerülő rendszer elsőként okosórákhoz, okosképernyőkhöz, járművekbe épített rendszerekhez és okoshangszórókhoz lesz elérhető.

"Olyan operációs rendszer fejlesztése volt a célunk, mely rugalmasan alkalmazható többféle eszközön, emellett biztosítja a felhasználóink által elvárt alacsony késleltetést és a magas szintű biztonságot" - mondta Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának igazgatója. "A HarmonyOS teljesen eltérő az eddig ismert operációs rendszerektől. Mikrokernel alapú, megbízható és biztonságos architektúrájú rendszer, ami problémamentes együttműködést biztosít a különböző eszközök között. Az alkalmazásokat elegendő egyszer lefejleszteni, később gond nélkül lehet más típusú eszközökön is használni" - tette hozzá.

Fotó: FRED DUFOUR / AFP

A HarmonyOS az első megosztott architektúrájú operációs rendszer, megosztott, úgynevezett "virtuális busz" technológiájával megosztott kommunikációs platformot, adatkezelést, feladatütemezést, valamint virtuális perifériákat tesz lehetővé. A rendszer segítségével az fejlesztőknek nem kell az alkalmazások alapjául szolgáló technológiákkal foglalkozniuk, így az alkalmazások fejlesztése könnyebb lesz, mint valaha - állítja a Huawei. A HarmonyOS-re fejlesztett alkalmazások különböző eszközökön futhatnak majd akadásmentes, együttműködő élményt biztosítva minden felhasználói helyzetben.

A rendszer képes automatikusan alkalmazkodni a különböző képernyő-elrendezési vezérlésekhez, támogatja mind a drag-and-drop, mind az előnézet alapú vizuális programozási műveleteket. Ennek segítségével a cég ígérete szerint a fejlesztők hatékonyabban készíthetnek olyan alkalmazásokat, melyek több eszközön képesek futni, ezáltal egy szorosan integrált ökoszisztéma jöhet létre.

A konferencián a Huawei a HarmonyOS-sel kapcsolatos terveit is bejelentette: elsőként okosképernyős termékeken lesz elérhető még idén, a következő három évben pedig fokozatosan egyre több készüléken alkalmazzák majd, például hordozható eszközökön, a Huawei Visionön, vagy az autók műszerfalán.

A Huawei világszerte nyílt forráskódú platformként teszi elérhetővé a HarmonyOS rendszert. A Huawei továbbá egy nyílt forráskódú alapítvány és közösség létrehozásán is munkálkodik, hogy támogathassa a minél mélyebb együttműködést a fejlesztőkkel. A HarmonyOS elsőként a kínai piacon mutatkozik be, ezt követi majd a globális szintű bevezetés.

Nyitókép: FRED DUFOUR / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!