A Forma-1-es Magyar Nagydíj közönsége kifütyülte az időmérőn pole pozíciót nyerő Lewis Hamiltont. Ezt követően a címvédő a futamon harmadik helyen zárt, de az ezutáni interjúban is füttyszóval várta a közönség.

Kapcsolódó

Tömeges karambol, egyetlen autóval indított rajt, történelmi első Ocon-győzelem - őrületes volt a Magyar Nagydíj

Fordulatos, izgalmas, teljesen kiszámíthatatlan futamot látott a Hungaroring közönsége.

Pedig arról is beszélt, mennyire boldog a drukkerek visszatérése miatt, a Hungaroringról erre is nagy pfújolás érkezett. Ezen a felvételen tisztán hallani is, amikor a mikrofonhoz lép:

Hamilton az időmérőn valószínűleg szándékosan lassan hajtott ki a boxutcából, hogy a riválisainak már ne legyen ideje mért kört futni, ezért sokan kritizálták. Emellett már a versenyhétvége előtt témát szolgáltatott a rajongóknak, mivel a melegellenessé tett pedofiltörvényt bírálta Instagram-sztorijában. A brit szerint képtelenség megérteni, erről pedig igenis beszélni kell, ha már épp Magyarországra látogatott.

Kapcsolódó

Lewis Hamilton a homofób pedofiltörvényről: Elfogadhatatlan, gyáva és félrevezető ez a kormánytól

A hétvégi Magyar Nagydíj előtt küldött éles kritikát a magyar kormánynak.

Pontosan nem tudni, mivel vívta ki a magyar közönség ellenszenvét, de Hamilton ennek ellenére is hatpontos előnyt harcolt ki az összetett élén.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!