A pályán mindig sportszerű volt, a pályán kívül néha meggondolatlan.
Az időpont 1966. július 15, a helyszín a római Magyar Akadémia társalgója. Férfiak, nők, gyerekek tekintete szegeződik a képernyőre, és hallgatjuk, ahogyan az olasz szpíker magyar szavakkal gyürkőzik. Bene még csak hagyján, hiszen az olaszul azt jelenti, hogy „jól”. Még a Fárkász is elmegy, a Dzselei már elég furcsa, nem is szólva a Mezoliról.
Futballbarát olvasóink kitalálhatták, hogy az angliai futball-világbajnokság számunkra legszebb meccsét, a magyar-brazilt néztük, ahol a meggypiros mezesek megszégyenítő vereséget mértek a kétszeres címvédőre. (A 3-1 helyett 4-1 lehetett volna, máig nem érti senki, miért nem adta meg az angol bíró Farkas második gólját.)
A magyar futball-hősköltemény egyik legjobbja az a bizonyos Mezoli volt, vagyis Mészöly Kálmán, aki nemcsak az ördöngös brazil csatárokat állította meg tanári módon fejjel-lábbal, hanem még egy 11-est is bevarrt a világ egyik legnagyobb kapusának, Santos Gilmarnak. Középhátvédünk, aki e meccs után kapta meg az élete végéig viselt „Szőke Szikla” címet, még azzal is beírta a nevét a futballtörténelembe, hogy vállsérülése ellenére, mivel akkor a vb-ken még nem lehetett cserélni, felkötött karral végigjátszotta a 90. percet.
Az óbudai születésű fiatalember már 1960-ban az utánpótlás Európa-bajnok magyar válogatottban is felhívta magára a figyelmet, egy évvel később pedig Baróti Lajos szövetségi kapitány a nagyválogatottba is meghívta. Kiváló fizikuma, kemény, határozott, de sportszerű védőmunkája mellett a gólszerzéssel sem állt hadilábon, fejelőtudását az aranycsapat Kocsis Sándoréhoz hasonlították. Ő volt 10 éven keresztül örök szerelme, a Vasas oszlopa az angyalföldi piros-kékek legszebb korszakában, amikor háromszor nyerték meg az akkor még rangot jelentő Közép-Európai Kupát és négyszer a magyar bajnokságot.
Ezekben az években vett részt a Vasas két dél-amerikai tornán, ahol a kontinens legjobbjait verték végig. Mészölynek olyan csapattársai voltak akkoriban, mint Ihász Kálmán, Mathesz Imre, Machos Ferenc, és mindenekelőtt Farkas János, akivel a gólkirály tragikusan korai haláláig a legjobb barátok voltak. Egyikük sem ment a szomszédba egy kis csibészkedésért, de a pályán nem ismertek pardont. Közben középhátvédünk részt vett az 1962-es chilei vb-n, majd a címeres mezben, amelyet 61-szer viselt, 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. Az Aranycsapat örök árnyékában se feledkezzünk meg a magyar futball „ezüstkoráról”, amikor Albert Flórián aranylabdás lett, Dunai II.Antal ezüstcipős, és Magyarország kétszer egymás után (1964,1968) megnyerte az olimpiai tornát.
– hej, de sokszor emlegetik immár 53 éve Mészöly Kálmán kifakadását a szerencsétlen marseille-i 1-4 után (Jönnek a csehszlovákok… -mondta egyre elkeseredettebben Szepesi György), és nem ez volt a Szőke Szikla utolsó meggondolatlan kijelentése. Akkor szinte egy egész futballnemzedéket küldtek idő előtt a partvonalon kívülre a már akkor is dívó „nemzeti gyász” keretében, így esett meg, hogy Mészöly is – Farkassal együtt - 30 évesen szögre akasztotta a futballcipőt.
Már csak azért is nagyon sajnáltam akkoriban, mert épp a „futball-Mohács” előtt néhány hónappal ismerkedtünk meg Firenzében. Apám, mint a római magyar nagykövetség sportkapcsolatokért felelős diplomatája elvitt engem a magyar válogatott felkészülési mérkőzésére, az ellenfél a friss olasz bajnok Fiorentina volt. A meccs előtti napon a magyar focisták vásárolni indultak – ma már nem titok, hogy gyakran vásároltak aranyat és „ajándékaik” felett a hatóságok szemet hunytak – és mint Vasas-drukker, Mészölyhöz és Ihászhoz csatlakoztam, hogy tolmácsoljak nekik.
Csak éppen az öregemnek felejtettem el szólni, úgy gondoltam, hogy ő meg saját kedvenceivel, az újpestiekkel veszi a nyakába a Mediciek városát. Ehelyett a guta kerülgette, hogy hová tűnhettem. Csak akkor nyugodott meg, amikor Mészölyék mellett szerényen meglapulva visszaértem a szállodába, megúszva ezzel egy várható atyai fenyítést is…
Tudom, most sokan emlegetik azt a bizonyos dokumentumfilmet, amelyet a norvégok elleni sorsdöntő selejtezők idején forgattak, gyakran gúnyolódtak rajta trágárkodásai miatt. Aki valaha is volt igazi sportmérkőzés közelében – legyen az iskolák közötti bajnokság vagy vb-döntő – az pontosan tudja, hogy ott olyan a feszültség, hogy nemigen lehet számon kérni egy edzőtől a cizellált beszédet. Voltak nem kevesen – elég csak az Aranycsapat középhátvédjére, Lóránt Gyulára gondolni – akik a kispadon kaptak szívrohamot.
„Kálmánbá” legalább kiordította, kikáromkodta magából… Voltak később is hirtelen, meggondolatlan kijelentései, az egyik miatt le is került a képernyőről, mint sportkommentátor. Ugyanolyan őszinte volt a pályán kívül, mint a pályán, még ha ezzel nem is szerzett magának annyi hívet.
Mészöly Kálmán 81 évet élt. Halálával egy immár erősen őszülő szurkoló-nemzedék ifjúkora lett ismét szegényebb.
