A Spanx nevű, fehérneműket gyártó és forgalmazó amerikai cég tőzsdei értékét 1,2 milliárd dollárra (közel 375 milliárd forintra) becsülték a múlt héten, miután egy befektetési cég, a Blackstone többségi részesedést szerzett a márkában. A vállalat 50 éves alapítója, Sara Blakely pedig az alkalmazottakat is bevonta az ünneplésbe, és nem is akárhogyan.


Az indy100 Blakely videója alapján arról ír, hogy az üzletasszony a mérföldkő megünneplésébe a cég minden alkalmazottját bevonta, akiket egytől egyig megajándékozott két első osztályú repülőjeggyel, melyekkel a világ bármely pontjára el lehet utazni, valamint 10 ezer dollár (3,1 millió forint) költőpénzzel is.

A felvételeken egy céges értekezlet látható, ahol Blakely bejelentette az eladást és a Blackstone-nal való partnerséget. A videó második percének elején az üzletasszony viccelődve ugratja az alkalmazottait: "Miért pörgetem a földgömböt?" - miközben azt csinálja, amit mond, majd némi hatásszünet után így folytatja:

Mindegyiküknek vettem két első osztályú jegyet a világ bármely pontjára.

A személyzet ujjongva fogadta már ezt is, de a jó hírek itt még nem értek véget:

"Ha elutaznak, lehet, hogy szeretnének elmenni egy igazán szép vacsorára, lehet, hogy szeretnének elmenni egy igazán szép szállodába, szóval ezért a két első osztályú, világ bármely pontjára szóló repülőjegy mellé mindnyájan kapnak 10 ezer dollárt is" - folytatta Blakely.

A kedves gesztustól egyesek láthatóan szóhoz sem jutottak először, de volt olyan is, aki elsírta magát örömében.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sara Blakely (@sarablakely) által megosztott bejegyzés

A Spanx 1,2 milliárd dolláros értékelése messze van attól, ahonnan Blakely elindult 2000-ben, amikor megalapította a márkát mindössze 5 ezer dolláros - mai árfolyamon közel 1,6 millió forintos - megtakarításából.

Blakely azt is elmesélte, hogy amikor elindította a cégét, azt a célt írta fel magának, hogy a Spanx értéke érje el a 20 millió dollárt, de az emberek csak kinevették a nagyratörő tervei miatt. Ez az összeg egyébként nagyjából 6,3 milliárd forintnak felel meg.

A bejelentés során Blakely elővette régi "szerencsehozó piros hátizsákját" is, amelyet mindenhová magával vitt, amikor a főiskolán elkezdett saját vállalkozásával foglalkozni. A táska a névadója Blakely Red Backpack Fund nevű alapítványának is, amely más női vállalkozókat segít a világjárvány okozta nehézségek leküzdésében.

A céges bulin Blakely arról is beszélt, hogy bár most jó időszakot élnek meg a női vállalkozók, szerinte így sincs elegendő finanszírozás vagy támogatás a női vállalkozások mögött.

Ezt azzal érzékeltette, hogy a vállalkozók 50 százaléka nő, a kockázati tőkefinanszírozásnak viszont mindössze 2,3 százaléka jut női vállalkozók cégeihez.

"Ez egy nagyon nagy pillanat mindannyiuk számára, ezért szeretnék köszöntetet mondani az előttem járó nőknek és a világ összes olyan nőjének is, aki még nem kapott ilyen lehetőséget. Ezért egy ilyen pillanatban az anyukámra és a nagymamámra gondolok, és az ő lehetőségeik hiányára, valamint az összes előttük élt nőre" - mondta Blakely alkalmazottai gyűrűjében.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!