Az Európai Unió véleménye szerint a koronavírus elleni oltóanyagok szabadalmának felfüggesztése önmagában nem jelent megoldást a járvány visszaszorítására, azonban a vonatkozó konkrét javaslatokat az EU kész megvitatni


- nyilatkozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Portóban, az uniós szociális csúcstalálkozó második munkanapjára érkezve szombaton.

Charles Michel kiemelte: az EU továbbra is mindent megtesz az új típusú koronavírus elleni oltóanyagok gyártási kapacitásainak fokozására, valamint elosztásuk elősegítésére.

A koronavírus elleni immunitást igazoló dokumentummal, az úgynevezett zöld útlevéllel kapcsolatban azt mondta, hogy az uniós tagországoknak minél előbb, még a nyári utazások megkezdését megelőzően közös álláspontot kell kialakítaniuk erről. Hozzátette, a május végére tervezett, következő uniós csúcstalálkozó a többi között erre a kérdésre is összpontosít majd.

Kiemelte továbbá, hogy a járvány leküzdése érdekében az EU elkötelezett a nemzetközi szolidaritás mellett, lehetővé tette a többi között saját vakcina-export mechanizmusán keresztül az oltóanyagok kivitelét az Unión kívüli országokba, és partnerországait is arra biztatja, hogy könnyítsék meg ezt.

Emmanuel Macron francia államfő érkezésekor azt hangsúlyozta: fel kell oldani a koronavírus elleni vakcinák szabadalmi korlátozását.

Kijelentette, a szellemi tulajdonjog jelen esetben teljes egészében gátolja, hogy elegendő oltóanyag jusson a szegényebb országoknak. A járvány legyőzéséhez legfontosabbnak azt nevezte, hogy az angolszász országok feloldják a vonatkozó szellemi tulajdonjogi akadályokat, másodsorban pedig a gyártási kapacitás bővítését sürgette a vonatkozó technológiák megosztása révén. Véleménye szerint a kizárólag hazai felhasználás helyett gyorsítani kell a vakcinák adományozását is.

A kétnapos uniós csúcstalálkozó pénteki munkanapján tartott szociális konferenciát szombaton az uniós állam-, illetve kormányfők informális ülése követi, amelynek középpontjában a koronavírus okozta járványhelyzet áttekintése, a helyreállítás és a munkahelyteremtés szerepelnek.

Az EU-s intézmények és a tagországok vezetői végezetül Narendra Modi indiai miniszterelnökkel tanácskoznak videokonferencia keretében, és megvitatnak kül-, és biztonságpolitikai kérdéseket is.

Koronavírus

Merkely Béla: Bátor és jó döntés volt a Sinopharm-vakcina alkalmazása

Szerinte ötmillió beoltott után már nem fordulhat rossz irányba a járvány.

Hetven nap után újra száz alatt a járvány napi áldozatainak száma

157 millió hivatalos fertőzöttnél tart a világ


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!