Az Európai Bizottsághoz fordul a posta ügyében a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter - erről Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtökön.


A vezérigazgató elmondta, hogy csütörtökön megkezdik a bértárgyalásokat a Magyar Postánál. Bár az elmúlt három évben jelentős előrelépés történt - 40 százaléknál is több a növekmény -, tudják, hogy ez nem elég. A bérek ugyanakkor a teljes árbevétel 60-70 százalékát teszik ki, a bértömeg olyan fenntarthatatlan pályán mozog, amivel foglalkozni kell. A társadalmi igények miatt pedig jelenleg 1600 helyett 2700 postát tartanak fenn.

Ahhoz, hogy ezt fenn tudjuk tartani, plusz pénzre, plusz munkaerőre van szükségünk, aminek a bérekben is meg kell jelennie.

A Magyar Postának el kell látnia egy közfeladatot, de helyt kell állnia egy versenyhelyzetben is. Előbbiben segít valamennyit (5 milliárd forintnyit) az Európai Unió, ebből tudnak eljutni a levelek és küldemények az utolsó falu utolsó utcájába is - mondta. Hozzátette, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter felhatalmazást kapott arra, hogy tárgyaljon az Európai Bizottsággal ennek a keretnek a megemeléséről.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!