Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke a sajtószabadság napján tartott sajtótájékoztatón az Euronews kérdésére elismerte, tehetetlenek a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) ügyében, noha 2019-ben bizottsági vizsgálat indult tiltott állami támogatás gyanúja miatt.

Az Euronews brüsszeli tudósítójának az uniós biztos azt mondta, a fideszes médiakonglomerátum ügyében a jelenlegi versenyjogi szabályozás alapján sajnos nem tudnak fellépni a kormányzati befolyás ellen.

Természetesen lenne kedvem ahhoz, hogy fellépjek.

A mostani versenyjogi szabályokat azonban jóval nagyobb ügyekre találták ki, pénzügyi értelemben a KESMA ügye túl kicsi ahhoz, hogy fogást találjanak rajta - tette hozzá.

Vera Jourová szerint a fellépést nehezíti az is, hogy az alapítvány mentességet kapott a nemzeti versenyjogi szabályok alól.

Kapcsolódó

Nem alkotmányellenes a KESMA nemzetstratégiaivá minősítése

Az Alkotmánybíróság szerint az összefonódás nem jelenti a sajtó sokszínűségének megsértését.

Ez a frusztráció - hogy tehetetlenek vagyunk ebben az ügyben a versenyjogi szabályok alkalmazására - elvezet ahhoz, hogy jobb szabályok meghozatalán gondolkozzunk a jövőben.

Věra Jourová a sajtótájékoztatón bejelentette, jövőre javaslatot tesznek az uniós médiapiac jogi szabályozására. Az EU ugyanis gazdasági szereplőként kezeli a sajtót, nem veszi figyelembe jogi értelemben hozzájárulását a demokráciához, ezért Brüsszel új ajánlásokat fogalmaz majd meg az ügyben a tagállamoknak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!