Lényegében az uniós tagállamok jóindulatán múlik, hogy Magyarország részesül-e a közös európai uniós vakcinabeszerzésből, amelynek keretében 1,8 milliárd dózis Pfizer-vakcina megvételére nyílik lehetőség 2023-ig - írta meg a hvg.hu európai uniós melléklete, az Eurológus. Amint arról korábban beszámoltunk, a harmadik körös, közös vakcinabeszerzésből az Európai Unió tagállamai közül egyedül Magyarország maradt ki a kormány májusi döntése alapján.


Az Európai Bizottság sajnálja, hogy Magyarország úgy döntött, kilép a harmadik uniós oltóanyag-szerződésből. Emiatt azonban nem lesz képes megvásárolni egyetlen adagot sem azokból a vakcinákból, amelyeket a BioNTech-Pfizer az említett szerződés alapján szállít

- közölte pénteken a Demokratikus Koalíció (DK) kérdésére Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Az, hogy Magyarország kimaradt, azt jelenti, hogy a Pfizer-BioNTech-kel kötött szerződés alapján nem rendelhet közvetlenül a gyártótól

- írta kedden a lap Stefan de Keersmaeckert az egészségügyben illetékes európai bizottsági szóvivőt idézve. Keersmaecker azonban hangsúlyozta: a részt vevő uniós tagállamok rendelkeznek a vakcinákkal, vagyis közös megegyezéssel adományozhatnak az egészből, és egy-egy tagállam is adhat tovább a rá eső kvótából.

Az EU-nak egyébként is célja, hogy a hatalmas vakcinabeszerzésből a környező államoknak is adjon, illetve a fejlődő országokat is támogassa COVAX-programon keresztül.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!