Ahogy korábban megírtuk, a Hír TV csütörtök esti, Háttérkép című műsorában Bayer Zsolt és Bogár László a Szájer-ügy tanulságait beszélték végig. Bayer pedig eközben megemlített egy igen érdekes információt:

„Hadd mondjak el egy történetet nektek (Bogár László és Boros Imre - a szerk.), név nélkül. Egykor volt barátunk, harcostársunk egy 12 órás autóúton félve, rettegve, dadogva, majdhogynem sírva vallotta meg nekem, hogy ő homokos. 12 órára volt szükség, hogy ezt be merje nekem vallani, 20 évvel ezelőtt. [...] Ugyanez az ember két év múlva a legkisebb skrupulus, fenntartás és zavar nélkül, röhögve mesélte, hogy ő azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésére állnak. Két évre volt szükség ehhez.”

Először Szabó Tímea, a Párbeszéd párt frakcióvezetője és társelnöke tett feljelentést az ügyben. Elmondása szerint az, hogy eltűrjék a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményt, az több mint vérlázító, és gondoskodnak arról, hogy börtönbe menjenek.

Az ellenzéki pártok, a műsorban használt harcostárs kifejezés miatt Fidesz-közeli személyt gyanítva sorra kezdeményezték a szexuális bűncselekmény gyanújának kivizsgálását- írja a 24.hu.

A Momentum is, Szél Bernadettel együtt a hatóságokhoz fordult az ügyben. Orosz Anna, a párt alelnöke így nyilatkozott:

hirdetés

"a Fidesz minden nap azt bizonyítja, hogy nemcsak alkalmatlanok, hanem álszentek és képmutatók is – ma pedig új szintre kerültek, mert kiderült, hogy bűnözők is. Bayer Zsolt bizonyította ezt, aki 20 éve tudja egy barátjáról, harcostársáról, hogy pedofil, hogy Thaiföldre jár gyermekeket molesztálni, bántalmazni. És 20 éve nem tesz semmit."

Orosz Anna a mondandóját Orbán Viktornak is címezte. Felszólította a miniszterelnököt, hogy tegyen rendet, és derítse ki, hogy a magyar kormány tagjai közül ki zsarolható szexuális bűncselekmények elkövetése miatt.

A Jobbik szerint az elmondottak alapján okkal feltételezhető, hogy ebben a politikai közösségben két évtizede asszisztálnak szörnyű, pedofil bűncselekmények eltussolásához.

"Úgy tűnik nem volt elég a Szájer-ügy: Orbánék pedofil botrányokat tussoltak el!"

– írta a Jobbik. Közleményük szerint nem tűrik tovább a "fideszes álkeresztény szemfényvesztést és bűnpártolást", ezért feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen, és számítanak Bayer tanúkénti meghallgatására.

Eközben a Demokratikus Koalíció azonnali válaszokat vár a kormánytól:

"hány drogost, pedofilt és hasonló kétes figurát bújtatnak még soraik között?"

Gyurcsány pártja arra is felhozza a figyelmünk, hogy a Fidesz korábbi botrányait is megpróbálta eltitkolni. Ilyen volt a Kaleta-ügy, amikor Kaleta Gábor pedofil felvételeket tárolt a számítógépén; és az is, amikor Borkai Zsolt volt győri polgármester horvátországi luxusjachtokon orgiázott.

Bayer eközben, a péntek reggel megjelent cikkek miatt a Facebook-oldalán visszatért az ügyre, és ezt írta: nem fideszes politikusról, hanem egy régi barátról beszélt, akit időközben a Pesti Srácok a Magyar Hang jelenlegi, a Magyar Nemzet volt újságírójaként azonosított.



hirdetés