Hiába kezdeményeztük múlt héten a Honvédelmi és rendészeti bizottság rendkívüli ülésének összehívását a lehallgatási ügy kapcsán, mint kiderült, a bizottság elnöke, a fideszes Kósa Lajos erre a füle botját sem mozdította


- írta közös közleményében Vadai Ágnes DK-s, Harangozó Tamás MSZP-s, és Lukács László jobbikos képviselő. Egyúttal jelezték, hogy emiatt a szélesebb közvélemény nem kaphatott érdemi tájékoztatást a Pegasus-botrányról.

Így pénteken levélben fordulnak Kövér Lászlóhoz, hogy a házelnök szólítsa fel Kósa Lajost a bizottság ülésének mielőbbi összehívására.

Ha már újságírói megkeresésekre nem hajlandóak nyílt és egyenes választ adni, legalább legyen bennük annyi tartás, hogy minket, ellenzéki képviselőket nem akadályoznak a munkánk ellátásában!

- fogalmaztak az ellenzéki képviselők.

Július közepén hozta nyilvánosságra 17 médiaszervezet közösen egy oknyomozó projekt eredményeit, amelyek szerint az NSO izraeli cég által kifejlesztett kémszoftverrel világszerte legalább 180 újságíró, 600 politikus és 85 emberi jogi aktivista, valamint 65 vállalatvezető okostelefonját törték fel. Magyarországon a célszemélyek között újságírók, ügyvédek, Gödöllő polgármestere, valamint a 24.hu-t kiadó Central Médiacsoport tulajdonosa is ott volt. A szoftverfejlesztő egy volt munkatársa azt mondta a Washington Postnak, hogy a magyar kormány is vett Pegasust.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!