Egy független szakértői csoport igazolta a metán jelenlétét a Marson - írja az Independent. A gáz nyomait évekkel ezelőtt mutatták ki először a bolygón, az eredményeket azonban több kutató is megkérdőjelezte, ráadásul az anyag lehetséges forrásáról is komoly szakmai vita alakult ki. A közelmúltban viszont sikerült bebizonyítani, hogy a vegyület valóban fellelhető az égitesten.

A Földön a metán az élet egyik fontos jele, hiszen gyakran biológiai folyamatok hatására jön létre.

Természetesen elképzelhető, hogy a Marson az anyag egyéb módon keletkezik, de a felfedezés így is jelentős, hiszen azt mutatja, hogy a bolygó a vártnál jóval aktívabb.

Tavaly a NASA már bemutatott egy tanulmányt, amely a Curiosity rover adataira alapozva jutott arra a megállapításra, hogy a metán nemcsak jelen van a Marson, de szezonális ingadozásokat is produkál. Most a szakértők a Mars Express űrszonda információit elemezték, és ugyanabban a régióban, a Gale-kráter közelében sikerült felfedezniük a metánt.

Itt a NASA nagy bejelentése: szerves vegyületekre bukkantak a Marson

A NASA sajtótájékoztatón ismertette a Curiosity marsjáró legújabb eredményeit.

A kutatók modellezés segítségével azt is megállapították, hogy a gáz egy, a kráter közelében fekvő repedésből szivároghat. Amennyiben a metánt valamilyen létformák hozzák létre, úgy a gázt követve a szakértők megtalálhatnák ezeket az organizmusokat. Fontos azonban kiemelni, hogy a vegyület geológiai folyamatok hatására is felszabadulhat.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!