Orbán Viktor kedd este bejelentette, hogy újra rendkívüli jogrend lép életbe, kevéssel éjfél előtt pedig meg is jelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendelet, valamint a szigorításokat tartalmazó jogszabály. Az utóbbi alapján éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakó-, tartózkodási vagy szálláshelyén lenni, kivéve azokat, akik dolgoznak, munkába mennek vagy munkából térnek haza.

Kihirdették a rendkívüli jogrendet, csütörtöktől érvényes az éjszakai kijárási korlátozás, csak a zenés helyek nem nyithatnak ki

Orbán Viktor kora esti bejelentését követően kevéssel éjfél előtt megjelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet - vagyis a rendkívüli jogrend -

Az új szabályok nyomán számos gyakorlati kérdés felvetődhet, például az, hogy mit jelent mindez az Színház- és Filmművészeti Egyetem épületeit immár két hónapja blokád alatt tartó diákok számára.

Erről megkérdeztük magukat az egyetemfoglalókat, akik egyértelművé tették, hogy folytatják a blokádot. Mint írják, a Vas utcai épület éjszakai őrségét a kollégisták tartják fent, akik elegen vannak ehhez. A többi épület (Szentkirályi utca, Rákóczi út) pedig átmeneti szálláshelyként szolgál annak a minimális számú hallgatónak, aki az adott éjszaka bent tartózkodik.

Ha egy órára is kiürülne bármelyik épület, az általunk el nem ismert kuratórium rendelkezése értelmében az üzemeltetés munkatársai az újonnan kinevezett kancellár utasítására bezárhatnák azokat, ezzel pedig teljes mértékben ellehetetlenülne az oktatásunk. Jelen állás szerint kizárólag abban az esetben biztosított a tanóráink megtartásának a lehetősége, ha ezekben az épületekben rendszeres, éjjel-nappali őrség működik. Természetesen a hatályos járványügyi előírásokat továbbra is szigorúan betartjuk.

- írták válaszukban. Arra korábban az operatív törzsnél és a Miniszterelnökségnél is rákérdeztünk, hogy a szálláshely fogalma mit jelent pontosan ebben a jogszabályban. Amint kapunk választ, közzétesszük.

Kiemelt kép: Farkas Norbert


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!