Pontosan olyan hatása lett a március elején bevezetett szigorú kijárási korlátozásoknak Olaszországban, mint amire az ügyvédek számítottak. Ugrásszerűen nőtt a válások száma - írta a The Telepgraph.

Tudtam, hogy ez lesz a vége

- mondta el a Corriere della Sera című olasz lapnak Gian Ettore Gassani, az olasz válóperes ügyvédek szövetségének elnöke. Az ügyvédek elmondása szerint nagyjából 30 százalékkal nőtt a válni akaró emberek száma, de egy családjogi ügyvéd pedig a Telegraphnak elmondta, hogy nála megkétszereződött a válási kérelmek száma.

A brit lap cikke szerint az állásvesztések és a pénzügyi gondok sok házaspárnál növelték a köztük lévő feszültséget, és a hosszú összezártság miatt többen olyan oldalukat ismerték meg párjuknak, amit nem tudtak elviselni. Egy válóperes ügyvéd hozzátette: néhány párnál a házasság azon alapult, hogy nem látták egymást olyan sokszor, vagy el tudtak járni a szeretőjüktől, de ez a lehetőség hosszú hetekre megszűnt.

A koronavírus-járvány több mint 32 ezer ember halálát okozta Olaszországban.

Csak úgy úsznak a munkában a válóperes ügyvédek a koronavírus miatt

A párterapeuták sem panaszkodhatnak.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Gettyimages


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!