Egy ilyen lépés pánikreakciót válthatna ki az országokból, ami a fegyverkezési verseny eszkalálódását hozhatná. Tanulmányban figyelmeztetnek a veszélyekere a szakértők.


Nemrég napvilágot látott egy jelentés, amely komoly hullámokat kavart a nemzetközi politikában. A Masters of the Air: Strategic Stability and Conventional Strikes című tanulmány szerint

– írja az Interesting Engineering szakoldal. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy ez a nyugati fölény pozitív fejlemény, a tanulmány szerzői, Dan Plesch és Manuel Galileo, inkább arra figyelmeztetnek, hogy ez az erőegyensúly felborítása súlyosbítja a globális instabilitást, és akár új fegyverkezési versenyt is kirobbanthat.

A jelentés az Egyesült Államok által végrehajtható nem nukleáris megelőző csapásokat elemzi, és arra a következtetésre jut, hogy a hagyományos fegyverekkel végrehajtott támadások képesek lehetnek hatástalanítani Oroszország és Kína nukleáris arzenálját. Ez viszont mindkét országban pánikot válthat ki, ami még nagyobb védelmi intézkedésekhez vezethet, különösen az amerikai-orosz START-szerződés 2025-ös lejárta előtt, amikor a fegyverzetkorlátozási tárgyalások sürgetővé válhatnak.

Az amerikai cirkálórakéták, mint például a Tomahawk és a JASSM-ER, emellett hatékonyan célozhatják meg a mozgó és rejtett rakétabázisokat is. Habár Oroszország és Kína fejlett radarrendszerekkel rendelkezik, a jelentés szerint ezek még mindig nem elég jók az Egyesült Államok lopakodó technológiáinak kivédésére.

A jelentés szerint az Egyesült Államok légi és tengeri fölénye megkérdőjelezhetetlen, és egyre könnyebbé vált az orosz tengeralattjárók követése is. Az orosz stratégiai bombázók – különösen a TU-95MS és TU-160/M – viszont kifejezetten sebezhetőek, és nem valószínű, hogy képesek lennének meglepni a NATO-t. Kína pedig eleve nem rendelkezik olyan bombázókkal, amelyek komoly fenyegetést jelentenének nagy távolságokra.

A tanulmány végkövetkeztetése egyértelmű:

A szerzők szerint a jelenlegi egyensúlyhiány rendkívül veszélyes lehet, és arra sürgetik a nemzetközi közösséget, hogy sürgősen lépjenek a fegyverzetellenőrzés és leszerelés irányába, mielőtt a helyzet tovább eszkalálódna.

(via Rakéta.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!