Egy friss brit kutatás szerint az állatvilágra olyan nagy hatással bír az emberek okozta zaj, hogy itt az ideje, hogy globális szennyezőfaktorként kezeljük. A Queen's University Belfast kutatói szerint az emberi zaj mindenhol jelen van, és mindenhol zavarja az állatokat, ezzel hosszú távú következményeket okozva - írja a Science Alert tudományos hírportál.

A Biology Letters tudományos folyóiratban megjelent tanulmány megjegyzi, hogy a szárazföldön a zsúfolt városi környezet és a járművek, a levegőben a repülők, a vízben pedig a nagy hajók okoznak problémát, különösen a bálnákra, amelyeknek megzavarhatják a kommunikációját, ami miatt az állatok akár el is tévedhetnek. A kutatók egy metaanalízissel kiderítették, hogy

nem csak néhány állatfaj érzékeny ezekre a zajokra, hanem valójában nagyjából mindegyiküket érinti valahogy a dolog.

A kutatók meglepődve tapasztalták, hogy a legkisebb rovaroktól egészen az olyan tengeri óriásokig, mint amilyenek a bálnák is, majdnem minden fajt érint a zajszennyezettség.

Fotó: iStock

Bár egyértelmű a reakció az emberi zajra, azért nem mindegyik faj számára hátrányos a jelenség. A denevérek például megzavarodhatnak, ez azt okozhatja, hogy kevesebb prédát tudnak elejteni - ez viszont jó hír a rovaroknak, amelyeknek kevesebb és ügyetlenebb ragadozókkal kell szembenézniük. De az is lehet, hogy a rovarok is megzavarodnak a sok impulzustól, aminek hatására nehezebben menekülnek el az ügyetlen ragadozóik elől.

Egyelőre nem tiszta, hogy pontosan milyen következményei vannak a hosszú távú zajszennyezettségnek, de a kutatók szerint mindenképpen globális problémaként kell kezelni, és mélyebben kell kutatni a hatásait. Az biztos, hogy a hangokra érzékenyen reagáló állatfajok nem profitálnak abból, hogy földön-vízen-levegőben zajongunk, éjt nappallá téve.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!