Szijjártó Péter külügyminiszter testvére az autósportban egyre aktívabb szerepet vállal, ahhoz a céghez pedig, ahol dolgozik, már közel 300 millió forint közpénz vándorolt az elmúlt két évben a külügytől és a hozzá tartozó intézményektől - írta a G7.


A portál cikke szerint a magyarországi autóversenyeket alapvetően vállalkozások rendezik, de a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) adja ki a versenyek rendezéséhez szükséges licenceket, és a versenyezők regisztrálását is ők intézik. Ez a szervezet tehát megkerülhetetlen a hazai autós sportok esetében. Az Oláh Gyárfás vezette szervezetben sok volt sportoló tölt be vezető tisztséget, de van egy prominens kapcsolatokkal is rendelkező tagjuk is:

Szijjártó Péter külügyminiszter testvére, Szijjártó Sarolta a női tagozatban és a kamionverseny bizottságban vállal munkát.

Az ETR néven ismert kamionos "Európa bajnokság" az európai autó-motor sport szövetség, a FIA vállalkozása. Ez egy kicsi közönséghez szóló rétegsport, nem mozgat meg tömegeket. Ennek ellenére a magyar állam fontosnak tartotta, hogy ezt a sporteseményt is támogassa. 2016-ban a nemzetgazdasági minisztert bízták meg azzal, hogy 200 millió forintot adjon az eseménynek. Azóta is minden évben támogatja az állam a rendezvényt, bár azt nem kötik a nyilvánosság orrára, hogy mennyivel.

A kormány tehát 2016-ban tartotta először fontosnak a kamion eb támogatását, egy évre rá, hogy Szijjártó Sarolta a kamionsporttal kezdett foglalkozni. A MNASZ-nél a nyilvánosan elérhető adatok alapján pedig 2017-től tölt be pozíciót.

Magyarországon a Truck Race Promotion Kft. rendezi a kamion Eb-versenyeket, a Hungaroring adatai alapján 2016-ban 40,8 millió forintot kaptak ezért az állami cégtől. Érdemes azt is kiemelni, hogy az államilag támogatott cégnél 2015 óta dolgozik Szijjártó Sarolta, 2017-től pedig a cég operatív igazgatója.

A Truck Race Promotion Kft. alapvetően a kamionos eb szervezésére jött létre. A már közel 400 milliós forgalmú cég honlapja még fejlesztés alatt áll. A G7 szerint a társaság pénzügyi megugrása várhatóan idén is folytatódni fog, hiszen rendkívül gáláns állami szerződésekhez jutottak: az idei Hungaroringen rendezett kamion eb futamnak ugyanis része volt a V4 logisztikai fórum is. Bár elsőre ezt állami rendezvénynek is gondolhatnánk, nem segít, hogy a honlapon a szervező neve nincs megadva. A honlapot azonban a Truck Race Promotion jegyezte be.

A forrásokat viszont már az állam adta: a főtámogatók egyike a Külgazdasági- és Külügyminisztérium: ők 65 millió forintot fizettek a cégnek a rendezvényért. A másik fő partner, a külügy alá tartozó Eximbank még nem adott választ a portál kérdésére. Sőt, a külföldi befektetéseket ösztönző, szintén a KKM alá tartozó állami hivatal, a HIPA is adott a cégnek megbízást: a Hungaroringen június 23-án szervezett "járműipari beszállítók és szakmai partnerek bevonásával létrejött partnertalálkozó megvalósítására szolgáló szolgáltatások" tárgyában 5 millió forintért.

Szijjártó Péter minisztériuma és háttérszerve idén tehát több mint 70 millió forintot fizetett egy kamionversenyeket szervező cégnek - ahol testvére is dolgozik - egy konferencia szervezéséért, ami a cég tavalyi bevételeinek ötöde.

A Truck Race Promotion egyébként kapott szponzorációs pénzeket más állami cégektől is: a Szerencsejáték Zrt. 2016-ban még csak 5 millió forintot, 2018-ban már 71 millió forintot adott.

Kiemelt kép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter gratulál André Kursimnak, a gyorsasági kamion Európa-bajnokság futamgyőztesnek a Hungaroringen 2019. június 23-án. (MTI/KKM/Kovács Márton)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!