Gábor szerint testvére csalódott a Fideszben, és azt is állította, hogy szerinte zsarolták Bese atyát a videóval. „Ő a Fidesz áldozata, ezt ki lehet mondani” - jelentette ki.


A Gulyáságyú Média Gödöllőn megtalálta a plébános családját is, akinek bátyja, Bese Gábor nyilatkozott az elmúlt napok legnagyobb hazai közéleti botrányáról. Mint arról korábban írtunk, a kormányközeli plébános, Bese Gergő durva botrányba keveredett: melegpartikon vett részt és férfiakkal ápolt tartós kapcsolatokat, pedig korábban rendszeresen az LMBTQ-jogok ellen lépett fel.

A Gulyáságyú Média interjút készített Bese Gergő testvérével, aki kiemelte, hogy őt is és édesanyját is nagyon megrázta az, ami a történt.

- mondta a videóban Bese Gábor.

A báty azt is elmondta, hogy ő maga nem látta a felvételeket, de nem tagadja ezeknek a videóknak a létezését. Azonban szerinte a testvérét „tőrbecsalták vagy valamilyen kábítószert adhattak neki”.

Bese Gábor szerint a testvére bocsánatot szeretne kérni az LMBTQ közösségtől, de egyelőre fél megszólalni. Szerinte a bocsánatkérő szöveget sem saját maga írta, hanem sajtós segített neki. A melegek ellen is azért beszélt sokszor, mert ezt várták el tőle, az egyház is melegellenes, a Fidesz propagandája is az.

Gábor szerint testvére csalódott a Fideszben, és azt is állította, hogy szerinte zsarolták Bese atyát a videóval.

- mondta a videóban Bese Gergő testvére.

„Ő a Fidesz áldozata, ezt ki lehet mondani, és sokkal nagyobb gondok vannak a háttérben, de ez most eltereli mindenki figyelmét”

– tette hozzá.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!