A Belső Pesti Tankerület korábban azt állította, hogy az érintett emelet tavaly december eleje óta le volt zárva és a diákok nem tanultak veszélyes körülmények között.


Hazudott a tankerület – ezt állítják az RTL híradójának nyilatkozó szülők. Szerintük rendszeresen voltak órák a rossz állapotban lévő emeleten a Jaschik Álmos Művészeti Gimnáziumban.

A Belső Pesti Tankerület korábban azt állította, hogy az érintett emelet tavaly december eleje óta le volt zárva és a diákok nem tanultak veszélyes körülmények között.

Mi is megírtuk korábban, hogy döbbenetes képet osztott meg a Facebook-oldalán a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A fotó az látható, hogy az iskola harmadik emeleti folyosóján beázott és részben leszakadt a plafon a sok eső miatt.

A XVI. kerületi szülői közösség az oktatásért Facebook-csoportban is megosztott néhány képet az intézményről. Ezek közül az egyik fotón látható, hogy a folyosó érintett részeit székekkel „kordonozták el”. Az egyik székre egy figyelmeztető feliratot is kihelyeztek:

A Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum nemrég már szerepelt a hírekben. Ahogy arról mi is beszámoltunk: innen rúgtak ki ugyanis egy nyugdíjasként, részmunkaidőben dolgozó matematika tanárt, mert részt vett a polgári engedetlenségi akciókban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!