Egy új vizsgálat alapján a főként az atomerőművek által létrehozott radioaktív hulladékok föld alatti tárolásához használt konténerek a vártnál könnyebben sérülhetnek - írja az IFLScience.

A szakértők úgy vélik, hogy a folyamat az élővilágra és az emberi egészségre is veszélyt jelenthet.

Csak az Egyesült Államokban 90 000 tonna radioaktív hulladékot kell elhelyezni, a szám a következő évtizedekben 140 000-re emelkedhet. A hulladékokat a legtöbb esetben ott tárolják, ahol előállították, Amerikában ez 80 helyszínt jelent.

1982 óta az Egyesült Államok kormánya több milliárd dollárt költött a költséghatékony, hosszú távú és biztonságos megoldások keresésére, eddig azonban nem találtak megfelelő módszert. Az egyik terv az, hogy a nevadai Yucca-hegységben korábban kialakított tárolóban helyezzék el a hulladékokat. A régió komplex geológiája miatt ugyanakkor a konténereket talajvíz érheti, lassan lebomolhatnak, a szennyeződések pedig kiszabadulhatnak.

Kép: iStock

Amikor nukleáris hulladékot tárolnak el, a sugárzó anyaghoz olyan egyéb anyagokat adnak, melyek különböző, jellemzően üveget vagy kerámiát létrehozó reakciókat indítanak be. Ezt követően fém burkolatot helyeznek a hulladékokra, majd elássák őket.

Az Ohiói Állami Egyetem csapata laboratóriumi körülmények között hozott létre a Yucca-hegységéhez hasonló környezetet. A 30 napos kísérlet alatt a víz az üveggel és kerámiával, illetve a rozsdamentes fémmel olyan folyamatot indított be, amely elgyengítette a konténert, sőt néha meg is repesztette azt. Xiaolei Guo, a csapat vezetője szerint ez azt jelenti, hogy új módszert kell kidolgozni a tárolásra.

Mivel a radioaktív hulladékok kezelése igen bonyolult, és az eljárásban rengeteg vegyület és reakció érintett, a kutatók úgy vélik, hogy további vizsgálatokra lesz szükség a jelenség alaposabb megismeréséhez.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!