Több ezer lakástól válik meg az állam a következő évtől, mindegyiket ingyen átadja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat által létrehozott nonprofit cégnek. Az erről szóló törvényt múlt héten fogadta el az országgyűlés - írta meg a 444.hu. A Népszava múlt héten számolt be a szokatlan ajándékozásról, a lapnak Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője úgy kommentálta a megoldást: újabb klasszikus állami feladatot szervez ki a kormány az egyházaknak és jól bevált szokás szerint adja hozzá az ingatlanokat is, ez esetben több ezer lakást. A politikus szerint a kormány láthatóan nem képes a lakhatási biztonság kialakítására, így egyszerűen átpasszolja a feladatot az egyházaknak mindenféle állami garancia nélkül.


Olyan lakásokról van szó ugyanis, amelyek korábban a Nemzeti Eszközkezelőhöz tartoztak. Az Eszközkezelő bizonyos feltételek mellett megvásárolta a legnehezebb helyzetben levők lakásait, és rendezte a bankkal a hitelszerződésüket. Így sokan megmenekültek a kilakoltatástól, és bérlőkként élhettek tovább otthonaikban, ráadásul az állammal együttműködő máltaiak és reformátusok szociális segítséget, adósságkezelési szolgáltatást is nyújtottak nekik. A kormány aztán 2018-ban úgy döntött, befejezi a programot, és lehetővé teszi, hogy a bérlők egy összegben vagy akár részletre visszavásárolják ingatlanjaikat.

Fónagy János államtitkár a mostani törvény elfogadásakor azt mondta, az Eszközkezelő csaknem 38 ezer lakást vásárolt meg 2019 végéig, és 29 ezret adott el eredeti tulajdonosaiknak. Ebben feltehetően nincsenek benne az azóta eladott lakások, hiszen a két szervezet közleménye szerint 4620 kerül hamarosan az új céghez, ezek szerint ennyin nem sikerült túladni. A lap szerint a program leépítését kritizálták a Habitat for Humanityhez hasonló civil szervezetek, amelyek a bérlakásszektor kiterjesztését követelik a szegénységben élők segítése érdekében. Szerintük tovább kellett volna erősíteni az Eszközkezelőt, ami egy állami bérlakásprogramot is megalapozhatott volna.

Hegedüs József, a Városkutatás Kft. igazgatója szerint is az Eszközkezelő életben tartása lett volna a legjobb alternatíva. Hegedüs régóta foglalkozik kutatóként lakhatási kérdésekkel, és gyakran élesen bírálja a kormány intézkedéseit. Mégis elfogadta a felkérést, és beült az új nonprofit kft. felügyelő bizottságába. A 444-nek arról beszélt: bízik benne, hogy az új tulajdonos hosszabb távon sem akarja majd eladni a lakásokat. Az elmúlt években figyelemmel követte az Eszközkezelő működését, és nagyon pozitívnak ítélte a máltaiak és a reformátusok által végzett szociális munkát. Úgy véli, komolyabb állami forrásokkal, a rossz állapotú lakások felújításával, vagy akár új lakások építésével most létrejöhet egy új lakásügynökségi modell, amit más szakértők is régóta pártolnak.

Kérdés, hogy van-e ebben a programban növekedési potenciál, vagy a szegények állami kontrollja lesz a cél.

A törvény szerint a bérlők a következő két évben nem fizethetnek többet az MR Közösségi Lakásalapnak, mint korábban az Eszközkezelőnek és jogutódjának. Az új cég eladhatja ugyan a lakásokat, de a bevételt a lakásgazdálkodási feladatok ellátására és a meglévő ingatlanállomány fejlesztésére kell fordítania. A szervezetek továbbra is szociális segítséget nyújtanak a bérlőknek, amiért állami támogatást kapnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!