Virágvásárlására bíztatta a lakosságot az agrárminiszter kedden a Somogy megyei Szőlősgyörökön. Nagy István újságíróknak azt mondta: ezzel számos munkahely megmenthető, a környezet pedig otthonosabbá varázsolható a koronavírus-járvány idején - olvasható az MTI beszámolójában. A miniszter a tulipánok ültetésével és értékesítésével foglalkozó Tulip Gardenben tett látogatást, emlékeztetett arra, hogy bizonyos növények értékesítését nem lehet a járványveszély utánra halasztani.


Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról beszélt, a kormány pontosan tudja, hogy a koronavírus-járvány nemcsak az lakosság egészségét, hanem a gazdaságot, a munkahelyet, az emberek egzisztenciáját is komolyan érinti. A kormány ezért dolgozta ki a gazdaságvédelmi akciótervet, amely több lépcsőben segít azoknak, akiket a helyzet a leginkább érint. Ebből a mezőgazdaság sem maradhatott ki, hiszen az is olyan szegmens, amelynek most különösen nagy segítségre van szüksége szerinte.

Kiemelt kép: MTI/Varga György


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!