Bebizonyította a Nemzeti Adatvédelmi- és Információszabadság Hatóság (NAIH) részletes vizsgálata, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közérdekű adatokat tartott vissza - ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő jelentette be szombati online sajtótájékoztatóján a beadványa nyomán született NAIH-vizsgálat eredményére hivatkozva.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/311212-604747-1665641239-272053-625709-1642846807-d-ati20220121013-e1642845684151.jpg)
Az MSZP politikusa elmondta, hogy pont egy évvel ezelőtt küldött kilenc kérdést az Emberi Erőforrások Minisztériumának az uniós vakcinabeszerzés körülményei és az abban való kormányzati szerepvállalás tisztázása érdekében. A szocialista EP-képviselő az egy éve beadott közérdekű adatigénylésében többek között arra várt választ az EMMI-től, hogy ki képviselte a magyar kormányt a közös vakcinabeszerzést felügyelő uniós irányító-bizottságban, az illető a kormányzati kritikákkal összhangban tett-e bármilyen kifogást az eljárás során, illetve milyen adatok szerepelnek a kormány által a vakcina-gyártókkal közvetlenül kötött szállítási dokumentumokban. Utóbbi kapcsán a politikus megjegyezte, hogy a Fidesz-kormány mindvégig azt állította: késnek a brüsszeli vakcinaszállítmányok, holott épp ezek a ki nem adott dokumentumok igazolhatják, hogy a kormány pontosan tisztában volt a szállítási határidőkkel.
Ujhelyi tájékoztatása szerint a NAIH részletes vizsgálata azt állapította meg, hogy az EMMI alaptalanul tartotta vissza a kikért adatokat és információkat: teljesen hibásan hivatkoztak például arra, hogy a kormánydelegált személyének megnevezése "veszélyeztetné a Minisztérium törvényes működési rendjét".
A NAIH szerint alaptalanul hivatkoztak titoktartási kötelezettségre a kormánydelegált esetleges kifogásainak nyilvánosságra hozatala kapcsán is, ahogyan üzleti titokként sem kezelhetik a tárca birtokában lévő szállítási dokumentumok egészét, esetleg csak egyes részeit.
Ujhelyinek harminc napja van a NAIH jelentése alapján bírósághoz fordulni, és ezt - amennyiben az EMMI nem tesz eleget a törvényi kötelezettségének - meg is fogja tenni.