Az egy hetes virrasztás utolsó estéjén az ott akciózó diákok egyikével arról beszélgettünk, hogy látják most a helyzetet. Kiderült, hogy nagyon elszántak és kitartóak, nem napokban, hanem hónapokban gondolkodnak.
A Belügyminisztérium épületével szemben, a Széchenyi tér füvén egy hete virrasztanak az Egységes Diákfront szervezésében a tiltakozó diákok. Az idő hidegebbre fordult, az elmúlt héten volt is pár eső, éjszakai fagy. A főváros polgárai meleg takaróktól kezdve a tüzelőig mindent hoztak a jobb közoktatásért és tanáraik megbecsüléséért fagyoskodó középiskolásoknak.
Ahogy közeledtem a helyszínhez, a zenét hallottam meg először. Aztán láttam a hőgombákat, padokat, DJ-t, táncoló sokaságot. Mintha egy fesztiválon járnék, nem mindenre elszánt polgári aktivisták virrasztásán. Az biztos, hogy a hideget mozogva könnyebb elviselni, talán én is táncolnék, ha hosszú órákat, esetleg egy egész éjszakát kellene eltöltenem itt most.
Interjúalanyom, Nakos Dimitros Alexandros érettségire készül. Azaz most inkább virraszt, az Egységes Diákfront aktivistájaként. A beszélgetésünkhoz mindenekelőtt valami csendesebb helyet kellett keresni, amit végül a sátrak mögött találtunk meg.
– Ez az utolsó napja a virrasztásnak?
– Igen, most van az utolsó napja. Holnaptól pakolunk, vasárnapig van bejelentve a rendezvény, de az utolsó napokban tényleg csak pakolás lesz. Összeszedjük a dolgokat, és ami megmaradt élelmiszer, meg ruhák, azokat odaadjuk a rászorulóknak, illetve segélyszervezeteknek.
– Eddig is ilyen buli hangulat volt? Amikor idejöttem, azt hittem, hogy itt komoly diákok ülnek és komolyan virrasztanak, ehhez képest itt mindenki baromi jól érzi magát.
– Az első napok voltak a legnehezebbek, mert akkor még tűz sem volt, és a sátrak nagy része sem állt. Akkor nem is volt ilyen jó hangulat, tényleg csak fagyoskodás volt, de az utóbbi napokban, főleg az utolsó este szerettük volna feldobni a hangulatot, hogy minél többen itt legyenek. Ezért van most ez. Zenét eddig is hallgattunk, de most tényleg kicsit bulisabbra vettük az utolsó estét. Eddig inkább a tűz mellett ültünk (már amikor volt tűz), illetve kevesebben is voltak, mint most.
– Mennyit kellett ebből megszervezni és mennyire lett spontán?
– Az elején nagyon megszerveztük. Volt egy táblázatunk, hogy biztosan legyenek itt az Egységes Diákfrontból emberek, akik felügyelik az egészet, és akik tudják, hogy mik a keretek, de napközben teljesen véletlenszerűen jöttek a diákok, meg a támogatók. Az nagyrészt spontán volt. De azért akadt egy pár ember, akik végig itt töltöttek minden estét, minden napot. Voltak nehezebb napok, amikor esett az eső, vagy nagyon hideg volt. Akkor jóval kevesebben voltunk, gyűjteni kellett az embereket, hogy jöjjenek ki, a különböző csoportosulásainknak össze kellett dolgozni, hogy minden nap elég sokan legyenek.
– Te mit csinálnál így, december eleje-közepe tájt, hogyha ez nem egy ilyen december lenne?
– Valószínűleg otthon lennék, tanulnék, az érettségire készülnék. De most tényleg más a helyzet, a tiltakozásokon van a hangsúly. Február óta ez teszi ki a napjaimat, hogy folyamatosan szervezzük a tüntetéseket, találjuk ki, milyen új formát tud ölteni a szolidaritás, a kiállásunk.
– Ilyen jól szervezett megmozdulásokat nem gyakran lehetett látni az elmúlt évtizedekben. Mitől működik ilyen jól?
– Sokan vagyunk, nagyon sok helyről, főleg Budapestről, de vidékről is. Szerintem az nagyon hozzáad, hogy különböző fajta iskolákból vagyunk jelen a mozgalomban, illetve az is, hogy nagyon sok segítséget kapunk más szervezetektől, amelyek régebben foglalkoztak ilyesmivel, például a pedagógus szakszervezetektől, illetve egyéb mozgalmaktól, hogy mit hogyan érdemes csinálni.
– De hát pont ők nem tudták eddig jól csinálni.
– Egyenként lehet, hogy nem tudták jól csinálni, de mi összegyűjtjük mindenhonnan a tapasztalatokat. Illetve a fiatalokban van egy tenni akarás. Látjuk, hogy mekkora problémák vannak, és ez nagyon motivál bennünket. Ezért aztán valóban mindenki beleadja, amit tud. Külön munkacsoportjaink vannak, amelyek a közösségi médiával foglalkoznak, vagy plakátkészítéssel, vagy a tüntetésszervezésekkel, és így összeáll egy nagyon jó mozgalom.
– Most jön az igazán rossz idő, tehát jövő héten már durva mínuszok lesznek.
– Ezért is hagyjuk abba most itt a virrasztás, mert már nagyon hideg lesz. December 9-én lesz egy nagy tüntetésünk, de utána már nem tervezünk nagyobb demonstrációkat, amíg hideg van, mert az időjárás kezd nagyon ellenünk dolgozni. Így lesz idő megtervezni a következő megmozdulásokat, például hogy a szünet után mit fogunk csinálni. Készülünk a tavaszra, meg arra, hogy március 16–án lesz egy éve, hogy megszerveztük az első tüntetésünket, és az évfordulóra egy nagyon jó tüntetést szeretnénk újra összehozni.
– De hát március 16–áról beszélsz, ez negyed év múlva lesz. Ezek szerint ti sem számítotok arra, hogy egyhamar eléritek a célotokat?
– Bár ennek nagyon örülnénk, mert ez azt jelentené, hogy tényleg sikerült jobb belátásra bírni a kormányt és a döntéshozókat, de nem tartom reálisnak.
Tehát én azt tartom reálisnak, hogy ezután sem fog megváltozni a hozzáállásuk, sajnos szükség lesz arra, hogy folytassuk.
– Láttam egy videofelvételt, amikor éppen kijött innen a miniszter, és ti skandálással hívtátok fel magatokra a figyelmet, azt követelve, mondjon le. De igazán fel tudjátok magatokra hívni a figyelmet? Az állami média kapui továbbra is zárva vannak.
– Bár a korábbi törekvések nem jártak sikerre, de mi reménykedünk, hogy talán nekünk sikerül. Ha mégsem, akkor az még nagyobb bizonyíték lesz arra, hogy működik a nyilvánosság ma Magyarországon.
– De hogyan lehet áttörni a falakat? Hogyan jut el az információ oda is, ahol mind a mai napig nem tudnak arról, hogy ezek a problémák léteznek, hogy van egy ilyen mozgalom, és a diákok már lassan háromnegyed éve szinte folyamatosan az utcán vannak?
– Igen, ezt tapasztaljuk. Eddig is jártunk le vidékre, és beszéltünk sok olyan diákkal, akik szegregátumban élnek, és oda járnak iskolába. Ott tényleg nem tudnak szervezkedni, nem tudnak arról, hogy itt most összeállt valami. Az a célunk, hogy folytassuk ezeket a párbeszédeket, hogy vidéken is megmozduljon a diákság. Próbálunk tenni annak érdekében, hogy a közvéleményhez eljusson, itt a diákok valamit csinálnak. Illetve ha a tanárok látják, hogy a diákok ennyire támogatják őket, akkor talán közülük is még többen kezdenek sztrájkolni, vagy polgári engedetlenkedni, amivel aztán a szülők figyelmét is felhívják arra, hogy itt mekkora problémák vannak.
Ahogy mi hatunk a tanárokra, a tanárok is hatnak ránk. Hatunk a szülőkre, a szülők hatnak ránk, és a tanárokra is. Ez hosszú folyamat, és sok munka, de igyekszünk ezt használni eszköznek.
– Személyes kérdés. Te hol látod magadat a jövőben? Ha lenne egy varázsgömb, és belenéznél, akkor hol látnád magad öt év múlva?
– Nagyon érdekel a közélet, a politika, én mindenképpen szeretnék ezzel foglalkozni a jövőben. Igazából most is valamilyen szinten ezzel foglalkozom. Mindenképpen szeretnék hasznos tagja lenni a társadalomnak, és mindenképpen szeretném magam a jövőben úgy látni, hogy tettem valamit azért, hogy Magyarország egy jobb hely legyen, mert én nagyon szeretem Magyarországot és nagyon szeretem az egész magyar kultúrát, mindent, ami itt van. Kivéve azt, hogy a közhangulat, illetve, hogy a közélet mennyire romokban van, mekkora problémák vannak a szociális hálóban és a szociális térben. Szóval én úgy szeretném magam látni, hogy ezeken a területeken elértem valamit, hogy ezeken a problémákon tudtam segíteni, vagy legalább minimális változást el tudtam érni.
