A honvédségnek a Zrínyi 2026 program keretében 2019-ben 513 milliárd forintos rekordköltségvetése van - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budaörsön, a honvédelem napi rendezvényen.


Németh Szilárd kiemelte, hogy az 513 milliárd forintos költségvetésből 150 milliárd forint jut fejlesztésre azért, hogy egy modern, ütőképes, a hazája iránt elkötelezett hadsereget építsünk fel, amely bármely más nemzet fegyveres erejével szemben felveszi a versenyt.

Jelezte, hogy már számos haditechnikai beszerzéssel büszkélkedhet a honvédség, amelyek a budaörsi repülőtéren rendezett háromnapos haditechnikai és légi bemutatón is megjelennek.

Az államtitkár beszélt arról, hogy a modern technológia, a nemzeti emlékezet szerves részét képező katonai hagyományok, valamint a magyar katonák elszántsága és hazaszeretete a garancia arra, hogy Magyarország és az európai értékek a jövőben is biztonságban legyenek, ezért a kormány nem akarja, hogy egy idegen hatalom beavatkozzon Magyarország életébe.

Nem szeretnénk, hogy veszélybe kerüljön szabadságunk, vallásunk, identitásunk

- fűzte hozzá Németh Szilárd. Az államtitkár kiemelte: a kormány tiltakozik az ellen, hogy mások akarják megfogalmazni a magyar állampolgárok helyett, hogy "milyen úton járjunk, kivel legyünk toleránsak, kit fogadjunk bizalmunkba, vagy kinek adjunk helyet a szülőföldünkön".

Németh Szilárd úgy fogalmazott, a magyarok büszkék önmagukra, őseikre, hazájukra és büszkék a katonáikra is, azokra a honvédekre, akik a szabadságharcos elődökhöz hasonlóan elhivatottan, hűséggel szolgálják hazánkat itthon, vagy külföldi misszióban tartják fenn a törékeny békét.

Az államtitkár fontosnak nevezte a mostani rendezvényhez hasonló alkalmakat, amikor a honvédek és Magyarország polgárai személyesen is találkozhatnak egymással, és a fiatalok a bemutatókat látva kedvet kapnak a katonáskodáshoz.

Nem titkolt célunk, hogy megnyerjük őket a honvédelem ügyének

- jelentette ki Németh Szilárd. A parlamenti államtitkár elmondta, hogy a közelmúlt eredményeinek bemutatásával azt az utat szeretnék megismertetni, amely elvezet oda, hogy Magyarország 2026-ra a régió egyik legmeghatározóbb, legütőképesebb katonai erejévé váljon.

(MTI, kiemelt kép: Facebook/Németh Szilárd)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!