Blogján pedig segítséget találnak azok is, akik maguk szeretnék megoldani problémáikat.
A legtöbb társkereső számára a pártalálás időszaka azt jelenti, hogy várják, majd csak rájuk talál az Igazi. Ha bele is vágnak az online randizásba, hamar feladják, mert csalódnak, vagy éppenséggel beleszédülnek egy “majdnem jó partner” karjaiba, akivel aztán egy “se veled, se nélküled” kapcsolatot folytatnak évekig. Csak éppen azt a társat nem találják meg, akivel boldogan élhetnének. Mert elkövetik az öt legdurvább hiba egyikét.
1. Nem keres
A társat keresők jó része azt gondolja, a szerelem valami olyasfajta dolog, ami egyszer csak rátalál az emberre. Mert a romantikus regények, filmek és mesék erről szólnak. A valóság azonban nem így működik.
A történelem során még soha egyetlen generáció sem volt ennyire magára hagyva a társkeresésben. Régen a szülők, rokonok, barátok garmadája segítette a fiatalokat, bulikat, bálokat, estélyeket rendeztek számukra, ahol lehetőségük volt megkeresni a megfelelő partnert. Ez ma már nincs, és ha valaki nem talál társat a gimnáziumi, egyetemi évek végéig, nehéz helyzetben találja magát. Mert ha nem áll neki a tudatos társkeresésnek, a szőke herceg fehér lovon nem fog becsöngetni hozzá. Ők azok, akik sóhajtozva, irigykedve nézik a “szerencséseket”, akikre rátalált a szerelem. De eszük ágába sem jut felelősséget vállalni az életükért, és tudatosan tenni azért, hogy megtalálják a párjukat.
Szerintük nem romantikus, és egy nő nem fut a férfiak után. Ők szívesen elhiszik azt, amit az ismerőseik mondanak nekik: “Ne izgulj! Egyszer majd úgyis rád talál az Igazi!”. Nos, ők ezt egyre kétségbeesettebben várják, miközben az évek mennek, és ők lassan, de biztosan lemaradnak a gyerekvállalásról.
2. Várja a szikrát
Aki mégis elkezd randizni, azt hiszi, hogy az Igazi megtalálásának pillanatában felcsendülnek a kürtök, fanfárok, a gyomrában pillangók fognak repdesni. Az Igazival egymásra néznék, és kipattan a szikra, amely azonnal lángra gyújtja a szívüket. Ha ilyesmi nem történik – a valóság ennél sokkal szürkébb – akkor csalódottan köszönnek el randipartnerüktől, és keresnek tovább. És szalasztanak el sorban olyan remek embereket, akikkel boldogan lehetne élni, amíg meg nem halnak. Feltéve, ha szánnának rá egy kis időt, hogy megismerjék az elsőre egyáltalán nem szikrázó idegent.
3. A randikon nem önmagát adja
Sokan annyira kétségbeesetten szeretnének végre találni egy társat, hogy a randin mindenben megpróbálnak megfelelni az aktuális partner – vélt – elvárásainak. Arról ugyan fogalmuk sincs, hogy mit vagy kit keres a másik, csak megpróbálják kitalálni, és ehhez igazítani a viselkedésüket. Az eredmény görcsös erőlködés lesz, amiből csak a szorongás szaga árad. Ha pedig mégis lesz belőle kapcsolat, egy-két hónap múlva a partner csalódottan távozik, mert hónapokon keresztül nem lehet hazugságban, megjátszásban élni.
4. A csalódások miatt feladja
Ha egy társkereső tényleg tudatosan, erőt, időt, energiát beleadva randizik, előbb-utóbb csalódások fogják érni. Mert kiderül, hogy a randipartnere nem olyan, amilyennek az online felületen beállította magát. Mert a randi végén azt mondja, “bocs, nem téged kereslek”. Vagy mert néhány ígéretes találka után szó nélkül lelép. Sajnos a társkeresés során nem spórolhatjuk meg a pofára esést, és lehet, hogy sok olyan békát kell megcsókolni, aki béka marad. Szegény társkereső pedig, ha nincs megfelelő önbecsüléssel felvértezve, azt fogja hinni, hogy vele van baj: nem elég csinos, vonzó, kedves, szerethető. Vagyis nem kell senkinek.
Pedig nem erről van szó! Csak arról, hogy a szénakazalban sok szénát meg kell vizsgálni, míg meglesz a tű. A kereséshez kitartás, magabiztosság, jó kudarctűrő képesség szükségeltetik. És egy óriási adag hit, hogy a nagy számok törvénye működik! Minél több emberrel találkozol, annál nagyobb eséllyel találod meg azt, aki a társad lehet.
5. Újra meg újra ugyanazt a típust választja
Vannak társkeresők, akik 100 kilométeres körzetben is megtalálják azt az egy embert, aki mellett garantáltan nem tudnak élni. És vele kezdenek kapcsolatot. Mert ismerős, vonzó, őrjítő, heves érzelmeket gerjeszt, amiről ők azt hiszik, hogy ez az a bizonyos szikra, amiről fentebb már írtam. Valójában a családi mintáik alapján tudattalan törvényszerűségeket követve választják újra meg újra ugyanazt a típust: azt, aki érzelmileg elérhetetlen, megbízhatatlan, akihez nem lehet kötődni, aki megalázza és bántja őket.
Ebből egyetlen kiút létezik: komoly önismereti munka, amelynek segítségével felszínre hozzák a tudattalan működési módot, és nagyon tudatosan másként kezdenek el választani. Sajnos ez nem megy szakember segítsége nélkül. Aki pedig nem hajlandó megdolgozni ezeket a mintákat, újra meg újra “ugyanabban” a kapcsolatban találja magát.
