Az 1948–as szabadságharc hadvezére előzőleg kókuszzsírsavval és keramittal kísérletezett

Görgey Artúrt hadvezérként ismerjük, pedig kémikusként legalább annyira legendás volt. Minden vágya az volt, hogy tanár lehessen, de közbeszólt a történelem.

„Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári.” – nyilatkozta Mikszáth Kálmánnak Görgey Artúr. Az a Görgey Artúr, aki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején többször volt a sereg fővezére, illetve ’49-ben néhány napig még Magyarország teljhatalmú vezére is, a történelemórákon pedig elismert honvédtábornokként és hadügyminiszterként emlegették a tankönyvek.

Nos, az lehet, hogy katonai zsenialitás nem volt benne, de kémiai biztosan akadt. Ugyanis a csaták előtt ’48-ban egy szakmai folyóiratban 23 oldalon keresztül ismertette a kókuszzsír zsírsavösszetételével foglalkozó korábbi kutatásainak eredményeit (ez az iromány ITTteljes terjedelmében elolvasható).

Most a kedves olvasó fejében biztos az van, hogy jó-jó, de miért pont a kókuszzsírsav érdekelte? A válasz a kor sajátosságában rejlik: akkoriban ez volt a sláger, mert nagyon gyorsan fejlődő tudományágnak számított, ezért a kémikusok szinte egytől-egyig a zsírszerű anyagokat vizsgálták.

Mindig a kémia rajongója és mestere volt

Görgey már gyerekként is szenvedélyesen érdeklődött a tudomány iránt, a katonai pálya csupán szülői nyomásra került képbe. Édesapja halála után azonban rögtön elhagyta a katonaságot és 1844-ben beiratkozott a prágai egyetemre, ahol kémiát tanult – ennek befejezése volt a fenti szakdolgozat. Tehetségére már akkor felfigyeltek, és a lembergi egyetem kémiai segédtanárává nevezték ki.

Az 1848. évi új királyi törvények miatt azonban Görgey hazautazott, mert azt remélte, hogy a pesti egyetemen is felveszik tanárnak. A történelmi események hatására azonban hamarosan a honvédseregben találta magát, félbehagyva tudományos pályafutását. Azonban ott is a szenvedélyének hódolt, és vegyészi feladattal indított: századosi kinevezése után a kormány Bécsbe és Prágába küldte lőszer-gyutacsokat szerezni. Amint hazaért, javasolta a magyar gyutacsgyár létrehozását. Megemlékezéseiben kiemelte, hogy „katonai sikereimnek legnagyobb részét kémiai tanulmányaimnak köszönöm. E körben tanultam azt meg, hogy puszta okoskodásaiban, sőt megfigyeléseiben is mily sokféleképpen csalódhat az ember a valóság felől, de egyúttal megtanultam, miféle módon lehet csalódásait sikeresen ellenőrizni, és így a valóságfölismeréséhez biztosan eljutni”.

A keramit hivatalosan a Magyar Kerámiagyár Rt. saját fejlesztésű útburkoló anyaga, és a végső munkálatokat a szintén magyar Otto Rost irányította a kőbányai téglagyárban. Görgey a kifejlesztést megelőző kísérletekben vett részt.

Kitüntetések helyett csak tanári állásra vágyott

Buda felszabadítása után a kitüntetésekkel érkező küldöttségnek csak annyit mondott, hogy ő „megelégszik azzal, ha a háború után a pesti egyetemen a vegytan tanára lehet”. Pedig megkapta a Magyar Katonai Érdemrend I. osztályát is (ezt rajta kívül csak Bemnek adták meg), de sem ezt, sem az altábornagyi rangot nem fogadta el.

Később, a jogtalan száműzetése alatt a városi gázműveknél próbált elhelyezkedni, majd molibdén-előállító üzemet tervezett. Hazatérte után, 1867-ben ismét vegyész-tanári kinevezésben reménykedett.

Hányattatott sorsa és karrierútja ellenére a kémikus szakma mindvégig ismerte és elismerte őt: a 90. születésnapján küldöttség tolmácsolta részére a hazai vegyészek jókívánságait.

Források: 1, 2, 3