Különös eseményeket észlelt egy wisconsini barkácsbolt parkolójában egy Marcel Scott nevű férfi.


Szeptember 16-án délután (azaz fényes nappal) a szemtanú arra lett figyelmes, hogy valami történik egy jelöletlen rendőrautóban. Amikor közelebb ment, meglátta, hogy egy rendőrtiszt és egy nő között épp szexuális aktus zajlik a kocsiban. Scott azt mondja, először azt hitte, hallucinál, amikor látta az égnek meredő lábakat.

Azonnal elővette a telefonját, és rögzíteni kezdte a történteket - sőt: jelezte is az autóban tartózkodóknak, hogy videót készít.

A rendőr a kocsiból próbálta "elhessegetni": kezével intett Scottnak, hogy távozzék, de a szemtanúnak esze ágában sem volt megszakítani a felvételt. Mint utóbb elmondta: jó oka volt, hogy felvegye a történteket: azt szerette volna ezzel bizonyítani, hogy senki sem állhat a törvények felett.

Egy évvel ezelőtt ugyanis Madisonban lelőtték Scott 11 éves lányát, Anisát,

és miközben az utcákon gyilkosságok történnek, a nyomozók előtt halomban állnak a megoldatlan bűnügyek, a rendőrök láthatóan maguk is áthágják a törvényeket. A madisoni rendőrség időközben felfüggesztette a videóban látható tisztet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!