Ausztria a külföldi katasztrófahelyzetek kezelésének támogatására létrehozott alapokból (AKF) kétmillió eurós segítséget nyújt Indiának a koronavírus-járvány elleni védekezéséhez - jelentette be Sebastian Kurz kancellár szerdán a kormányülés után. Az azonnali segélyből az Osztrák Vöröskereszt segítségével antivirális gyógyszereket vásárolnak és küldenek a járvány által különösen sújtott Indiába.

Az 1,35 milliárd lakosú Indiában sorra dőlnek meg a járvány újonnan regisztrált fertőzöttjeinek napi rekordjai, ez a szám már egy hete tartósan 300 000 fölött van. A járvány kezdete óta több mint 200 ezren haltak meg a fertőzés okozta betegség (Covid-19) szövődményeiben.

Kapcsolódó

Pokoli pillanatképek Indiából: egy halott kiesett a mentőből, egy másikat motorra ültettek

"Az emberek úgy halnak meg, mint az állatok" - írta le a helyzetet az egyik krematóriumban segédkező férfi.

A támogatás és szolidaritás Indiának ebben a rendkívüli szükséghelyzetben magától értetődő

- mondta a kancellár, aki viszont bejelentette az Indiára vonatkozó beutazási tilalmat a légi forgalomban, mely csütörtöktől lép életbe. Eszerint Indiából csak ausztriai lakhellyel rendelkezők léphetnek be az országba, és nekik is karanténba kell vonulniuk. Ezzel a rendelkezéssel próbálják megakadályozni a koronavírus újabb mutációjának behurcolását Ausztriába.

Kapcsolódó

Ezért veszélyes az egész világra az Indiában tomboló járvány

Addig egyikünk sem lesz biztonságban, amíg mindenki nincs biztonságban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!