Hétfőn újabb huszonöt tanár hagyta ott a Színház- és Filmművészeti egyetemet, amelyet követően Vidnyánszky Attila úgy nyilatkozott, hogy a távozóknak nem a diákok számítanak, csupán eszközként használták őket.

Pár hónappal ezelőtt megfogalmaztuk, hogy a leggonoszabbul akkor fognak eljárni a tanárok, ha úgy csinálnak, mintha maradnának az SZFE-en, és a februári évkezdés első napján mondanak fel. A döntésük ehhez van igazítva annak érdekében, hogy megnehezítsék a mi dolgunkat

- mondta kedden az egyetem kuratóriumának elnöke, aki szeptembertől rendező osztályt is fog vezetni az egyetemen.

Ascher Tamás, az SZFE korábbi rektora a Facebookon reagált Vidnyánszky szavaira:

Vidnyánszky állandó önsajnálata közben gyakran elfeledkezik az állításait cáfoló tényekről, ezúttal az egy hónapos felmondási időről. Tudok nem is egy tanár kollégáról, aki végigtanítja ezt a hónapot; más kollégáknak már nincs óraadási kötelezettsége az osztályaikban, de a konzultációkat, stb., ezután is megtartják. Meggyőződésem, hogy Vidnyánszky ilyenkor néha nem hideg fejjel hazudik, hanem notóriusan félig értesült

- írta.

A hétfői felmondási hullám után Németh Gábor azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy a távozó tanárok a nemrég megalapított független alkotóműhelyben, a Freeszfe Egyesületben folytatják a munkát. Jelenleg helyet keresnek maguknak az oktatáshoz, a céljuk pedig az, hogy diplomát is tudjanak adni hallgatóiknak. Ezzel kapcsolatban különböző tárgyalásokat folytatnak, de Németh azt mondta, konkrétumokat csak megkötött megállapodások alapján mondana.

Kapcsolódó

Németh Gábor: A távozó oktatók a Freeszfe-ben folytatják a munkát

Már közel száz tagja van a Freeszfe Egyesületnek. A cél az, hogy diplomát is tudjanak adni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!