Tévedek, vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetem elveszett ebben a harcban? Nem nagyon látszik olyan forgatókönyv, amelyben a kormány kiáll Vidnyánszky Attila mögül.

Nem tudom, hogy pusztán Vidnyánszky Attiláról van-e szó, vagy komolyabb érdekkörök is állnak az átszervezés mögött. Erre látszik utalni az alapítvány pár hete nyilvánosságra hozott nevéből váratlanul kitörölt szó: az "Egyetemért" - tehát mintha duzzadni látszana a készülő konglomerátum, amelyben újabb érdekcsoportok is részt óhajtanak venni. De akárki mögött is áll valójában a hatalom, az esély a tisztességes elbánásra nem nagy. Némi mozgásterünk azért talán van, mikor tárgyaló delegációnk a kuratóriummal, ha kineveződött, elkezdi megvitatni az új szervezeti és működési rendet. Akkor derül majd ki, hogy mekkora mozgástere van a szenátusnak, a rektornak.

Aki most nincs kinevezve, vagyis kérdés, hogy ki választja a rektort.

Ha véletlenül volna rektor, akadna ürügy leváltani. De a lényeg az, hogy gyakorlatilag minden vagy majdnem minden eldőlt, mielőtt velünk kommunikálni kezdtek volna. A különböző indokok hangoztatása - részben a segítőkészség, a fejlesztési szándék demonstrálása, másrészt a legkülönbözőbb természetű, egymásnak is ellentmondó bírálatok, szidalmak, sértegetések - mind pusztán utólagos szatírjátékai egy a nyilvánosságtól takarva lejátszódó drámai eseménysornak, arról lenne érdekes tudni valamit. Vizsgáljuk meg a szatírjáték egy jellegzetes epizódját: egy pár nappal ezelőtt lezajlott beszélgetést az ATV-n L. Simon Lászlóval.

"Sehol nem volt balhé, egyetlen más egyetemnél sem. Mégis, miért sérülne a Színház-és Filmművészeti autonómiája, ha az összes többié nem sérül?" A jó szándékú, de totál felkészületlen műsorvezető: "Nem tudom." L. Simon diadalmas válasza: "A hallgatók se tudják, akik kimentek tüntetni! Az egyetemi vezetők se tudnak rá válaszolni; ők fogalmaznak meg politikai vádakat, ahelyett hogy végigvinnénk a folyamatot, amelynek eredményeképpen hitünk és reményeink szerint sokkal korszerűbb és magasabb oktatási színvonalat produkálni képes egyetem fog működni."

Pedig világos, hogy az egyetem nem vetné el a modellváltás lehetőségét, ha a MOME-val vagy más egyetemmel ellentétben nem zajlana évek óta módszeres hadjárat sajtóban, nyilatkozatokban ellenünk. Ha nem szívatnának bennünket fél éve a rektori poszt visszatartásával, ha nem lennénk sok éve módszeresen kivéreztetve - ez még a szocialista kormány alatt kezdődött egyébként, az első 70 millió az ő saruk, a további százmilliók már az utolsó tíz év dicsősége.

Gáspár Máté intézetvezető a Szinház Online-on közzétett tanulmányában 32 pontban cáfolta a Teátrumi Társaság vádjait, amelyeket egyébként évek óta hangoztatnak: hol politikai, hol művészi, hol oktatási problémáik támadnak, amelyekhez egyáltalán nincs szükségük utánanézni, megtapasztalni, mi folyik valójában. L. Simon László állítása, miszerint az egyetem elfogultan vádaskodik, ellenben a kormányzat csak jót akar, nem állja ki a valóság próbáját; meggyőződésem, hogy ezt ő is pontosan tudja - ha naiv vagy hiányosan értesült, ismét csak Gáspár Máté szövegét javasolnám tanulmányozásra. Vagy rámutatnék, hogy legfajsúlyosabb nyílt színi bírálónk - kicsit tompítva eddigi hangvételén - nemrég úgy nyilatkozott, fontosnak tartja a párbeszédet és a konszenzus keresését. "Bízom abban, hogy az SZFE vezetése, a tanárok és hallgatók is (…) a tervezett modellváltásra szakmai kiteljesedésük lehetőségeként tekintenek." Aki ezt nyilatkozta, kapott már egy művészeti egyetemet Kaposváron, ahol az addigi oktatógárda még lediplomáztatta aktuális növendékeit, aztán repültek, a szakmai kiteljesedés nagyobb dicsőségére. Azok az egyetemek, ahol "nincs balhé", talán nem szembesültek ilyen, egyébként később munkajogilag semmisnek nyilvánított, de soha nem korrigált, eseményekkel.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Miért alakult így? Miért van az, hogy az SZFE beszorult a sarokba, és nem partnerként tárgyalnak vele?

Én úgy látom, hogy az egyes esetek koreográfiája között végül is csak a színjáték részletgazdagságában van különbség. Kishantos, CEU, Tudományos Akadémia és számos társa mind egy lankadatlan központosító tevékenység áldozatai. Régóta tudjuk, hogy azért sincs valódi párbeszéd ezekben az esetekben, mert soha nem a nyilvánosság előtt felsorolt vádak miatt történik, ami történik. Ezért vagyunk nevetségesek, mikor vitába szállunk, és el akarjuk magyarázni miért hazugság minden részletében legtöbb állításuk. Mint Örkény dr. K.H.G.-je, aki bízván abban, hogy az őt őrző német katonával lélekben összekapcsolja a kultúrkör közös szeretete, elkezd magyarázni Hölderlinről, de nem kerüli el sorsát, a lepuffantást. A mai színházi élet ellenségesnek tekintett figuráit kicsit sem ismerik, akik nekiállnak bírálni őket.

Ascher Tamást azért csak-csak.

Az én bűnöm néhány hatalmasság szerint, hogy "politizálok", holott életművem lényeges darabjai az emberi lelket, magatartásokat boncolgatják, ezzel nyertem díjaimat, legutóbb Moszkvában Arany Maszkot a legjobb külföldi előadásért. Vidnyánszkynak is van egy ilyen, talán ő tud az enyémről, nem fogja nagydobra verni, de a rámeresztett sajtómunkásoknak fogalmuk sincs.

Egyszer leszavaztam Csurkát egy kuratóriumban, ez biztos nagyon fontos adalék, és sok éve, rektorként beengedtem egy tüntető egyetemista csoportot késő este, dörömböltek a kapun, engedtem velük vitatkozni. Nem bombát készíteni vagy zászlót bontani: vitázni. Nagyon veszélyes ember lehetek, Máté Gáborral és Gothár Péterrel hármasban átvettük a hatalmat a színházi élet felett. Ezt sokszor el kell mondani, és a cáfolatokra soha nem reagálni, a valóságos helyzetet nem szabad tekinteni: mármint, hogy ki dönt évtizede mindenről, kinek a szava hallgattatik meg? Az állítások részben valami főosztály szobájában megszerkesztett, utasításba adott mondatok. De másrészt, sajnos, olyan közkeletű klisék is, amihez nem kell propagandaminisztériumi ihletés: Kálomistának be se kell tennie a lábát a Színműre, hogy pontosan tudja, ki és miben bűnös - vádjai kertvendéglők boros estéin társasági pletykákból leszűrt feljelentések. Egyébként bizonyos buta pletykák olyan elterjedtek, hogy védő szándékkal írott szövegek is élnek velük. Nemrég a Narancs Online-on olvasom, hogy minden viszály eredője: Vidnyánszky-osztályt akart indítani a Színműn, de Ascher Tamás rektor ezt visszautasította. De hát nem, Vidnyánszky nem jelentkezett.

Meg, gondolom, nem is hívta.

Tulajdonképpen de. Emlékeim szerint háromszor is vezetett kurzust különböző osztályokban, Sőt - már a rektorságom elején - szerettünk volna felállítani egy olyan grémiumot, amelyen a vidéki színházigazgatók, pestiekkel kiegészülve, minden komolyabb vizsgaelőadást megnéznek, és a végén szavazunk, díjakat osztunk közösen. Ezzel szorgalmaztam volna, hogy bizalmi viszony, kontaktus jöjjön létre, a színházigazgatók lássák a friss tehetségeket.

Nem jöttek, ahogy Besenczi Árpádról kiderült, nem is nagyon járt az SZFE-n, igaz, nem is ott végzett, hanem a pécsi jogi karon.

Szerintem sosem járt, legalábbis én soha nem láttam. Vidnyánszky még debreceni igazgató volt, elfoglaltságaira hivatkozva nem élt ezzel az egész évadra vagy több évadra is szóló lehetőséggel - erre mondta nem régi nyilatkozatában Bagossy László, hogy Vidnyánszky nem akarta azt az utat, amit az egyetem tanárai végigjárnak; hogy közös munkában, kurzusok megtartása, felvételi vizsgákon való részvétel, vizsgaelőadások létrehozása közben alakul az odatartozás. Neki ez túl fáradtságos útnak tetszett, és nem állt módjában törvényt módosíttatni ezen a téren. Egyébként kvalitásai alapján abszolút méltó lenne egy osztály vezetésére, de a túl hamar kinyilvánított ellenségességén túl is, mérhetetlenül sok az elfoglaltsága. Ez nem ígéri az elmélyült, a hivatalosnál sokkal időigényesebb odafordulást, pedig nálunk az oktatás nem megy áldozatosan ráfordított idő nélkül. Saját kaposvári diákjai többször is részt vettek SZFE-s rendezőhallgatók vizsgaelőadásaiban, mert közöttük semmiféle ellentét nincs, szeretik és nézik egymás munkáit, de nem jött el megnézni őket.

Ifjabb Vidnyánszky Attila SZFE-s vizsgaelőadásait sem?

De, a ragyogóan tehetséges ifj. Vidnyánszky Attila munkáit megnézte, és remélem, büszke volt rájuk. Sajnos másokra nem volt kíváncsi.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Van ebben a konfliktusban egy zsigeri sértettség, sokan úgy gondolják, létrejöttek bizonyos elefántcsonttornyok, ahová bekerülnének, de nem nyílnak a kapuk. Egyszerűbb ezt a tornyot felrobbantani. Vajon így lenne-e, ha nyíltak volna? Szóval a politikai szerepvállalása lenne az ok?

Szerepvállalásom, mint említettem, igen csekély, oknak kevés, de ürügynek megteszi. A másik ok, amivel harcba lehet indítani féltékeny vagy sértett kollégákat, hogy a mi egyetemünk pillanatnyilag, minden üldöztetés ellenére is jobb és sikeresebb is, mint a riválisé.

Ez a mondat így talán sértő.

Sajnos. És minden el lesz követve, hogy mások csinálják tovább ezt a jól működő, de szegény intézményt - kérdés, mitől működik jól valami? És ez még mind csak a szokásos vetélkedések, féltékenykedések szerepeltetése a nyílt színpadon - nem tudni, milyen valódi érdekek, erőközpontok dolgozzák meg egymást a háttérben.

Upor László: Azért beszélnek rólunk ostobaságokat, hátha kifut valami nagyon csúnya a szánkon - de nem fog

A kormány jövő januártól a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is alapítványi fenntartásúvá kívánja tenni - nyilatkozta lapunknak Upor László, az SZFE rektorhelyettese, aki szerint az egyetem nem egy liberális csúcsintézmény, de ettől még nem hívnák meg tanítani Kálomista Gábort.

Novák Eszter azt nyilatkozta a Partizánnak, hogy az SZFE renoméja komolyan meg van tépázva, mert például minden abúzus valahogy kapcsolatba kerül az SZFE-vel.

Szerencsétlen, hogy két, bizonyítottan visszaélést elkövetett rendező, egyébként két nagyon komoly művész tanított nálunk.

Egyiküket volt osztályai máig gyászolják, másikukra is tisztelettel gondolnak tanítványai: mindkét tanár növendékei állítják, velük nem történt abúzus. Ezzel együtt nem tehettünk egyebet, máshol elkövetett visszaéléseiket elítéltük és meghoztuk a megfelelő intézkedéseket - nos, ez nagyszerű lehetőség volt, hogy ellenségeink ránk mozduljanak. A képzelgésekből, fantáziákból, államilag megrendelt mondatokból fabrikált vádakkal azóta is tele van az Origo, amely különösen feladatának érzi nap mint nap újra megírni ugyanazokat a valótlanságokat.

Lehet perelni.

A sajtópereket majd végül megnyerjük, de addigra már megtörtént, aminek megtörténnie cél volt. Én bízni nem bízom semmiben, de lenyűgözve nézem, hogy mennyi kreativitás és tehetség árad a hallgatóinkból. Ötletesen és szellemesen oldják meg a tiltakozásokat, melyek politikától függetlenek. Amikor összejön a legkiválóbbak közül negyven magyar színésznő, hogy elénekeljen egy dalt, hogy megvédje az egyetem becsületét, akkor ott ül a Nemzeti Színház, a Vígszínház, a Pesti Magyar színésznője is. Ez ünnepien szép. A napnál világosabb módon fejezték ki, hogy nem kérnek a sárdobálásból.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Hiányzik valaki a kiállók közül?

Úgy gondolom, hogy aki nem jön, az vagy el akarja kerülni a vitát saját fenntartójával, vagy ez is lehetőség, a hatása alá került, szembefordulva színészkollégái legjobbjaival. Konkrétan, Weöres Sándor, Selmeczi György szép dalánál nekem nagyon hiányzott Bánsági Ildikó és Schell Judit is, akik nemet mondtak a felkérésre.

Ön tehet arról, hogy a színházi szakma kettészakadt?

Nem tudom, nem hiszem. Ha az SZFE-n beázik egy folyosó, biztos leírja valamelyik kormányközeli orgánum, hogy a Máté, Ascher, Gothár-féle szövetség tartja a kezében az egyetemet. Aki utánanéz a tényeknek, megtudhatja, mennyire nem volt ilyen sosem - meggyőződésem, hogy kommunikációs panel a mi szerepeltetésünk, valójában senkit nem érdekel sem Máté Gábor, sem az én munkásságom. Gothár dolgában még időre van szükség, míg ő maga vagy más hiteles egyenleget készít. A rólunk szőtt buta legenda minden mondata cáfolható, de kinek van ehhez energiája? Nekem biztos nincs annyi buzgalmam, mint a megbízóit szolgáló sajtómunkásoknak.

Túlzás, hogy a színházi szakma kettéosztottsága gyakorlatilag az Ascher-Vidnyánszky szembenállás?

Abszolút túlzás, ez is egyfajta klisé. Tiszteltem Vidnyánszky korai munkásságát, társulatépítő energiáját, szerettem operarendezéseit. Összességében elmondhatjuk, engem érdekel, máig, amit csinál, neki sajnos, méltóságán aluli.

Beszélgettek valaha a helyzetről?

Részletkérdésekről igen. Amikor ki akartuk harcolni, hogy a hosszabb ideje a pályán dolgozó emberek, akik valamiért nem jutottak be az SZFE-re érettségi után, de munkájuk végül igazolta a helyüket a színészi a pályán, pótlólag végzettséget szerezhessenek, felhívtam Balázs Pétert, majd Vidnyánszky Attilát, aki el is jött a megbeszélésre, egyetértettünk, segített létrehozni azt a szakot, ami ezt lehetővé tette. Haha, éppen erről írja az MTT nyílt levele: "Nem mellékes megemlíteni, hogy ezt a szabályozást (ti. hogy a kőszinházakban magas arányban kell felsőfokú végzettségűeket alkalmazni) több, jelenleg is az Egyetemen tanító oktató ellenezte." Az lehet, de hogy a vezetőség, rektorként én magam is támogattam, sőt közös munkában hoztunk létre olyan képzést, mely lehetővé teszi alkalmazását, a nyílt levél elfelejti. Azt mellékes volt megemlíteni. Ilyenfajta igazságtartalmú sok egyéb állítás is.

Visszafordítható a helyzet?

A művészeti élet, a színházi is, tele van mindennapi sérelmekkel, méltánytalanságokkal, fájdalmakkal, rosszkor elmondott rossz mondatokkal, de ha elkezdi felhangosítani ezer hangszóró a megosztottságot mohón politikára váltó nyilatkozatokat, az kibírhatatlan, és butaságot generál. Kultúrharc száz éve, sőt kétszáz éve zajlik Magyarországon. Berzsenyi és Kölcsey két különböző ízlést, stílust, világnézetet képviselt: a Kölcsey kritikájára először indulatosan visszavágó Berzsenyi hét évre visszavonult a szőlőjébe, és kiképezte magát perfekt esztétának, akkor írta meg a méltó választ. Bár ez lenne a mérce.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Tehát két megállapításunk van: az SZFE elveszett, a kultúrharc normális.

Igen, de hát egyik állítással sem akarok egyetérteni. Annak lenne értelme, ha valódi beszélgetések jönnének létre a magyar színházi struktúra, gyakorlat, stíluseszmények problémáiról. Olyasmik, mint nemrégiben a Partizánon, Gulyás Márton többnapos vitadélutánjain. A verbális abúzusról is kell, hogy szó essen: hogy az a fajta családi hangvétel, amibe eddig belefért az ordítás, letolás, a veszekedés, hogy az ezentúl már nem megy. Erről is értelmes beszédre van szükség, nem politikai fegyvertényekre.

Hogy lehet békét kötni?

Nagyon elmérgesedett a helyzet. Amíg a zsákmányszerzés zajlik, hogy lehetne béke?

Ha érdekérvényesítési szándék nélkül lehetne beszélni, pusztán szakmai kérdésekről, az lehetne hasznos is akár. Múltkor meghívtuk Vidnyánszky Attilát a Katonába, a fiatal Tarnóczi Jakab által rendezett érdekes Bánk bán-előadása utáni beszélgetésre. Mert évekkel korábban Vidnyánszky is - többedszerre - egy új hangvételű, eredeti Bánkot rendezett. Nem vállalta. Talán azt gondolta, csapdába csalnánk, szemrehányásokkal árasztanánk el? Vele nagyon nehéz egyenrangú beszélgetést folytatni már.

Ha nem Upor László lesz a rektor, és megjelenik egy csomó olyan tanár az SZFE-n, akikkel nem ért egyet, mi lesz?

El tudok képzelni olyan helyzetet, ami tűrhetetlen. Látványos gesztus lenne lelépni, de mint minden gesztus, gyorsabban múlik, mint egy sóhaj. És a tanítványok iránt érzett felelősség sem kicsi. Ennél eredményesebbnek kellene lennünk - amíg látunk rá egy csöpp esélyt.

Még egy kérdés: bajban van a Katona?

Ami a Katonában történt, megrázta a társulatot, de erősítette a társulati összetartást.

Mégis elmegy három színész.

Akik mind továbbviszik a fontos szerepeiket. Nem arról van szó, hogy nem bírnak a közös színpadra lépni - épp ellenkezőleg. Boldogok, hogy valami még fűzi majd őket a társulathoz. A mi színházunk nagyon sikeres színház, erős szellemiséggel. A közös játék és felfedezés élménye hajt minket.

Nagy Ervin: Nem vagyok értelmiségi alkat, se tépelődő, zseniális színész

Húsz év után otthagyja a Katonát, de azt mondja, nincs nagy dolog ebben. Csak úgy akar élni, mint az amerikai sztárok. Interjú.

De hogyan lesz majd anyagilag? A Fővárosi Önkormányzat kezd olyan helyzetbe kerülni, hogy komoly kérdés a kultúra finanszírozása.

Játszottunk mi már olyan évadot, amikor egyáltalán nem volt pénz díszletre, sőt olyan is volt, hogy Zsámbéki el kellett rendelje a hétfői szünnapot, mert olcsóbb volt nem játszani. Szegényen is tudunk dolgozni - egy darabig.

Szomorú?

Nagyon szomorú vagyok sok éve. Miközben új, kiváló tehetségek hoznak létre új dolgokat az első energiából, rengeteg nagyszerű kezdeményezés meg összeomlott a katasztrofális viszonyok miatt. Fájdalmas vesztesége a magyar színháznak, hogy Schilling Árpád elment, hogy Bodó Viktor megszüntette a társulatát. Virágzó évek vannak mögöttünk, de kijelenthető, hogy most mindenhol baj van, ahol nem lehet az asztalfióknak dolgozni. Sokkal több minden porlad szét, mint ami megérdemelné.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!