Az énekes folyamatosan tudósít az árvízhelyzetről a háza közelében. Az alsóm szint már víz alatt van, de ő nyugodtan ebédelt a felsőn.


Országszerte nagy a készültség a Duna áradása miatt: jelenleg 1677 katona dolgozik a gátakon, de ha a helyzet romlik, akár 24 órán belül további 4000 embert tudnak mozgósítani. A szomszédos országokban is hatalmas pusztítást okozott az árvíz.

Magyarországon Pilismaróton is riadót fújtak, miután az éjszaka folyamán belépett az országba az árhullám legmagasabb vízszintje, amely komoly veszélyt jelent a községre. Budapesten a Duna már elöntötte a rakpartokat, és több útszakaszt is le kellett zárni.

Varga Viktor, aki korábban ártérre építkezett, már tegnap segélykérő posztot tett közzé az Instagramon, mondván:

Az énekes állítása szerint két napja nem aludt, folyamatosan dolgozik a háza körül, próbál menteni, amit lehet.

– mesélte. Viktor barátai és édesapja is segítettek, de ő már érezte, hogy nem sok idejük maradt.

És valóban, az ár már betört a házába, amit az Instagram-sztorijában is megmutatott.

– írta az egyik videóhoz, ahol már látszik, hogy a ház alsó szintjét elöntötte a víz, és a vízszint egyre csak emelkedik.

– kommentálta a helyzetet Viktor egy timelapse videóval kísérve, ahol jól látszik, milyen gyorsan terjed az ár.

Bár az alsó szint már víz alatt volt, Viktor próbálta megőrizni a nyugalmát. Egy másik videóban hintaágyban ebédel a felső szinten, és nem vesztette el a humorérzékét sem:

– mondta, majd valóban kenuval indult el az edzésre, ami egy sajátos, de érthető megoldás volt a helyzetben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!