Nagy Tamás elmesélte, hogy a kórházban találkozott az egyik utasával is, aki megható módon köszönt el tőle.


A kórházi ágyán adott interjút Nagy Tamás, a taxisofőr, aki túlélte a múlt hét szerdai szörnyű balesetet az Árpád hídon. A tragikus balesetben egy 43 éves férfi lopott taxival hajtott a forgalommal szemben, és letarolt egy másik autót. Nagy Tamás épp három utast szállított, amikor a másik autó beléjük csapódott. A történtekből alig emlékszik valamire, csak a becsapódás pillanata rémlik. A következő emléke már a kórházban van. Bár súlyos sérülései vannak, örül, hogy életben maradt.

„Nap mint nap megyek át bármelyik hídon, ezt nem lehet így kalkulálni, hogy mi lett volna, ha…” – mondta Nagy Tamás. Sérülései ugyan nem életveszélyesek, de a fájdalmai nagyok. A szegycsonttörése a legfájdalmasabb, és az egész testét véraláfutások, vágások, karcolások borítják.

Nagy Tamás elmondta, hogy az első éjszakáját a kórházban azzal a gondolattal töltötte, hogy vajon ő volt-e a baleset okozója. „Folyamatosan próbáltam megtudni, hogy én hibás voltam-e. Másnap derült ki, hogy szerencsére nem voltam az.”

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!