Az agrárminiszter szerint „az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli intézkedések következtében kialakult szankciós infláció miatt” döntöttek így.


Április 30-ig marad az élelmiszerárstop - jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden késő este. Az Agrárminisztérium közleménye szerint

Az intézkedést korábban december 31-ig hosszabbították meg, most azonban a kormány további négy hónappal kitolta az érvényességi időt.

Nagy István szerint az ársapkák működnek, a vásárlók ugyanis azokból a termékekből vásárolnak többet, amikhez olcsóbban jutnak hozzá. Az AKI Piaci Árinformációs Rendszer adatai alapján

A legnagyobb, 81%-kos növekedés a 2,8%-os UHT tej esetében figyelhető meg, de a többi ársapkás termék esetében is 25%-nál nagyobb a fogyasztás bővülése. Lisztből 27%-kal, napraforgó étolajból 44%-kal, csirkemellből 34 %-kal, csont nélküli sertéscombból 46%-kal fogyott több idén eddig, mint az előző év azonos szakaszában. A mennyiségi növekedés oka lehet az is, hogy a vásárlók raktároznak ezekből a termékekből, a miniszter ugyanakkor a felhalmozás helyett a tudatos vásárlásra hívja fel a figyelmet – olvasható a közleményben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!