Az 1715-ben született Robert-François Damiens-t összeférhetetlen természete miatt bocsátották el a hadseregtől, majd a párizsi jezsuita kollégiumból is, ahol szolgálóként tevékenykedett. Kellemetlen jelleme, agresszív természete miatt a nem túl hízelgő "Robert, az ördög" gúnynevet ragasztották rá - írja a Múlt-kor.hu.
A feltételezhetően mentális zavarokkal is küzdő férfi egyszer csak elhatározta, figyelmezteti XV. Lajos francia királyt, hogy az eretnekség ingoványos talajára lépett. Ehhez pedig igencsak radikális eszközt választott: 1757. január 5-én késsel támadt az uralakodóra. Lajos épp hintójába akart beszállni Versailles-ban, amikor a merénylő az udvar egy sötét szegletéből előlépve támadásba lendült.
A király vastag ruházatának köszönhetően csak jelentéktelen sérülést szenvedett, Damiens viszont pokoli kínok elé nézett. Természetesen még ott a helyszínen elfogták, majd válogatott kínzásokkal próbálták belőle kiszedni - nem létező - társai nevét. Izzó vassal égették a mellkasát, belefűrészeltek a karjaiba, spanyolcsizmával pedig annyira szétzúzták a lábfejét, hogy hamarosan már lábra sem tudott állni. Cellájában még
a történelem egyik legmeghökkentőbb öngyilkossági kísérletét is végrehajtotta: megpróbálta letépni a nemi szervét.
Kivégzésének napja 1757. március 28-án jött el, a párizsi Gréve téren több tízezres tömeg várta a látványosságot. Az arisztokraták igen szép összegeket fizettek ki a jobb helyekért, az eseményt Giacomo Casanova is követte kisebb társaságával a tér egyik házából.
Elképesztő kínok
Mint a király merénylőinek esetében mindig, Damiens kivégzési ceremóniája is úgy kezdődött, hogy az uralkodót megsebző kést a merénylő kezéhez kötötték, hogy aztán forró kénbe mártsák a bűnös testrészt. Bár Damiens már ekkor is üvöltött a fájdalomtól, még ez bizonyult a "legkegyesebb" beavatkozásnak. Michel Foucault francia történész-filozófus Felügyelet és büntetés című művében idézi a helyszínen tartózkodó Bouton rendőrtiszt megrázó beszámolóját:
"(…) egy hóhér a könyökéig felgyűrt ingujjban megragadta az e célra készített, mintegy másfél láb hosszú acélfogót, s előbb a jobb láb húsát, majd a combot, ezután meg a jobb kar két húsos részét tépte ki; végül a mellbimbókat. A hóhérnak, jóllehet erős volt, és tagbaszakadt, nagy fáradságba került kitépnie a húsdarabokat, ugyanazon a helyen kétszer-háromszor is próbálkozott, megcsavarva a fogót, s a hús kiszakítása után hatfontos tallér nagyságú seb maradt mindenütt."
Ezután következett a vérző sebek különböző forró anyagokkal, ólommal, égő gyantával, viasszal és olajjal történő feltöltése. A káromkodóként ismert Damiens Istenhez és Jézushoz fohászkodott az őrjítő fájdalom hatására, más szemtanú szerint azonban habzó szájjal, vérben forgó szemekkel azt kiáltotta hóhérai felé: "Még, még!"
A lovak sem bírtak vele
A végső szakaszban Damiens végtagjaihoz köteleket erősítettek, és lovakkal elkezdték négy irányba széthúzni a testét. Az állatok azonban nem voltak eléggé felkészítve, egy óra elteltével az elítélt teste még mindig egyben volt. Az egyik ló már nem bírta tovább, és összeesett. A hóhéroknak nem maradt más választásuk: kést ragadtak, és elkezdték levágni Damiens végtagjait a törzséről, a két lábával kezdték.
Ezt már Casanova sem bírta nézni: "A kivégzés alatt, amikor már csak fele volt meg a testének, olyan irtózatosan üvöltött Damiens, hogy el kellett fordítanom a fejemet." A tömegben sokan elájultak az irtózatos látványtól. A lovaknak végül sikerült széttépniük, a szemtanúk szerint Damiens néhány óra alatt megőszült, és bár teste már csak a törzséből és a fejéből állt, még élt, sőt néhány érthetetlen szót suttogott is, amikor a máglyára dobták.
A kivégzés borzalmai még a főhóhérnak, Nicolas-Charles-Gabriel Sansonnak is akkora tehertételt jelentettek, hogy lemondott pozíciójáról. Bár segédhóhér unokaöccse, Charles-Henri Sanson büntetést kapott nem megfelelően végzett munkájáért, a karrierjében ez nem okozott törést - 36 évvel később őt érte a megtiszteltetés, hogy lecsaphatta XVI. Lajos fejét.
