A tárca az amerikai hadsereg Középső Parancsnokságának kérése nyomán vette fontolóra a csapaterősítést. A Középső Parancsnokság illetékesei a térségben tapasztalható és erősödő feszültséggel indokolták a kérést. Egyelőre nem derült ki, hogy a kérést látta-e a Fehér Ház, a Pentagon pedig mindenféle kommentártól elzárkózott.

A térségben Teherán és Washington, illetve Teherán és Washington szövetségesei között erősödött a feszültség. Az amerikai kormányzat május elején tovább szigorított az Irán elleni gazdasági szankciókon, majd iráni fenyegetésről szóló hírszerzési információkra hivatkozva repülőgép-anyahajót és bombázókat vezényelt a Perzsa(Arab)-öböl térségébe.

Patrick Shanahan amerikai ügyvezető védelmi miniszter kedden újságíróknak azt nyilatkozta: Washington nem akar háborút Teheránnal, a repülőgép-anyahajó és a katonai alakulat térségbe vezénylése csak elrettentésre szolgál. A tárcavezető úgy vélekedett, hogy a kormány lépései eredményesek voltak, és eltántorították Teheránt az esetleges támadásoktól.

Háborús a hangulat Irán és Amerika között

Trump nemzetbiztonsági főtanácsadójának vesszőparipája a Teheránnal való konfrontáció, de a nyilatkozatok szerint mindkét fél elkerülné az összecsapást.

Mike Pompeo külügyminiszter pedig, szintén kedden, egy rádióinterjúban arról beszélt:

eléggé valószínű, hogy Irán áll a Perzsa(Arab)-öbölben négy hajó, köztük két szaúd-arábiai tanker, valamint szaúdi olajvezetékek ellen május közepén elkövetett szabotázsakciók hátterében.

Pompeo ugyanakkor hozzátette: az amerikai kormányzat még nem vonta le a végleges következtetéseket.

Donald Trump amerikai elnök a hétvégén - miután rakéta csapódott be az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségének épülete közelében, állítólag abból az irányból, ahol az Irán támogatta síita milicisták vannak - megfenyegette Iránt.

Ha Irán harcolni akar, akkor Iránnak hivatalosan vége lesz

- írta a Twitteren az elnök.

Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási vezetője szerdán kijelentette: az iráni fiatalok még látni fogják Izrael és az amerikai civilizáció pusztulását.

Kiemelt kép: THIBAULD MALTERRE / AFP / Europress


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!