Négy ember ellen, köztük az Alstom vezető tisztségviselője ellen emelt vádat vesztegetés miatt a Központi Nyomozó Főügyészség az Alstom-ügyben - közölte Keresztes Imre főügyész.

A vádirat szerint a francia Alstom cég megvádolt vezető tisztségviselője - a BKV M2-es és M4-es metróvonalakat érintő járműbeszerzésére 2005 júniusában kiírt közbeszerzési eljárásban - az eredményt befolyásolni képes - ismeretlen személyt vagy személyeket milliós nagyságrendű euró átadásával vesztegetett meg, hogy a tendert az Alstom vezette konzorcium nyerje meg.

A jogtalan előny 2007-ben és 2009-ben történt kifizetéséhez - az Alstom pénzügyi forrásából - három fiktív tanácsadói szerződést kötöttek meg a vesztegetési pénz átadásában közvetítő szerepet játszó dán és osztrák gazdasági társaságokkal, amelyeknek összesen 8.463.643 eurót fizettek ki.

Az ügyészség hat embert hallgatott ki gyanúsítottként az ügyben, mindannyian szabadlábon védekeznek. Két ember esetében elkülönítették, majd felfüggesztették az eljárást. A vádlottak között két magyar mellett egy osztrák és egy amerikai állampolgár is van - közölte a főügyész.

A főügyész emlékeztetett: a nyomozást 2011. január 3-án rendelték el, azt eredetileg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta, majd a Legfőbb Ügyészség 2016. szeptember 16-án ügyészi nyomozási hatáskörbe vonta az ügyet, és az eljárás további folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki.

Az ügy folytatásáért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>