Újabb jelentős gazdasági érdekeltségekkel gyarapodott a fideszes Horváth István és családjának cégbirodalma - értesült a 24.hu. Ő az a kormánypárti országgyűlési képviselő, aki még szekszárdi polgármesterként főszereplője volt a dohánybolt-koncessziókat kiosztó trafikmutyinak, és kivette a részét az Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez köthető Elios-botrányból is. Ám mindez nemhogy nem törte meg politikusi karrierjét, az előző kormányzati ciklusban még államtitkári posztot is kapott Kósa Lajos minisztersége alatt, családjának állattenyésztő cége pedig összesen csaknem félmilliárd forint vissza nem térítendő brüsszeli forrást nyert el.


Horváth István idén év elején megszerezte az országosan ismert szőnyeg-, lamináltpadló- és függönyértékesítéssel foglalkozó Diego áruház szekszárdi franchise üzletét. A hálózatnak körülbelül száz áruháza működik országszerte, a szekszárdi egység a város bevásárlóparkjában helyezkedik el.

A fideszes politikus érdekeltségébe került az egymilliárd forint saját tőkével rendelkező Bafami Sertéstenyésztő és -Hízlaló Kft. is, amely legutóbb több mint 800 millió forintos árbevételt ért el. A cégnek január óta Horváth az ügyvezetője.

Bár a vételára nem ismert, a sertéstenyésztő cég megszerzése logikus lépés volt a kormánypárti képviselőtől, ugyanis a családja - hivatalosan eredetileg angoltanár felesége - tulajdonában álló Bikácsi Agrár Kft. korábban 157 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert el egy nagydorogi húsfeldolgozó üzem építésére. A brüsszeli támogatásról szólva a politikus korábban a Magyar Nemzetnek azt mondta:

családi vállalkozásról van szó, évtizedek óta foglalkoznak állattartással, ebből adódóan kívánnak saját készítésű termékekkel megjelenni a piacon.

Az agárcég legfrissebb beszámolója épp a napokban jelent meg, ez alapján dübörög a családi vállalkozás. A Bikácsi Agrár Kft. árbevétele több mint megduplázódott 2018-ban az előző évhez képest. Míg 2017-ben 138 millió, tavaly már 313 millió forintos bevételre tudott szert tenni, és majdnem 200 millió forint egyéb bevétel is keletkezett. A társaság 20 millió forint nyereséget termelt és saját tőkéje is 100 millió forintra emelkedett a korábbi 65 millióról.

A társaság összesen egyébként 495 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el az elmúlt években. Ezek közt volt a szarvasmarhatartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat is, amelyen 132 millió forinthoz jutott Horváthék családi cége. (Hasonló pályázaton nyert Kósa Lajos 83 éves édesanyjának cége is 123 millió forintot, igaz a politikus anyja azóta kiszállt a cégből és a támogatásról is lemondtak.)

Horváth ráadásul nem csak a családi cégen keresztül érdekelt a sertéshizlalásban, a parlament oldalán szereplő életrajzában hasonló kiemeléssel jelzi, hogy 2013 februárjától miniszteri megbízottként a kormány sertésprogramjának felügyelője.

Horváth István családja a szőnyegkereskedelmen és az állattenyésztésen kívül más üzletekben is utazik.

Mint megtudtuk, a politikus felesége, testvére és az édesanyja tulajdonában álló vállalkozás - a PBO-Road betéti társaság - három Mol benzinkutat is üzemeltet. Egyet Szekszárdon, egyet-egyet pedig az M6-os autópálya Szekszárd előtti pihenőjének két oldalán.

A szóban forgó üzemeltető cég stabilan 300 millió forint körüli árbevételt ért el az elmúlt években.

De ez még nem minden. Korábban a Népszava arról írt, hogy a Fideszbe 1996-ban belépett Horváth a divat-, majd sportruházati kereskedelemmel robbant be a helyi üzleti életbe. Az azóta felszámolt Tritex divatáruház fő tulajdonosa lett, közben saját vállalkozásként létrehozta a Horváth Sport Kft.-t, amely szintén kapott uniós támogatást. A társaság árbevétele az elmúlt években stabilan megközelítette az évi 200 millió forintot. A vállalkozás 2010-től többször, összesen 16 milliónyi pályázati támogatást nyert el például "vállalati folyamatmenedzsmentre" vagy éppen "munkahelyi képzések" támogatására. Igaz, az első forrás megítélése után az akkor szekszárdi polgármester Horváth - közfeladataira hivatkozva - sorra kiszállt az addigi vállalkozásaiból. Az üzleti tevékenységet a családtagok vitték tovább, így részben az édesanyjára és a húgára maradt a sportszercég. A politikus húga 2013-ban belevághatott a trafiküzletbe is.

Kiemelt kép: Kovács Attila / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!