A siker köré felépített interjút adott januárban Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA) elnök-vezérigazgatója egy kicsiny, a Magyar Nemzeti Bank által is támogatott portálnak, a Novekedes.hu-nak. Pedig akkor már tudhatta, nagy bajba került az általa irányított szervezet, amelynek több milliárd forintja ragadt bent a jegybankelnök Matolcsy György rokonának, Szemerey Tamásnak a bankjában, az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt.-ben.

Az NHB-nél december 18-án rendelt el kifizetési korlátozást a jegybank, amit kétszer meghosszabbított, a napokban pedig közölték, itt a vég, végelszámolásba fordul a folyamat.

A 24.hu több forrásból származó információi szerint a Széchenyi Tőkealap-kezelő durván 7 milliárd forintját bukja el. Ennyi pénzt tartott ugyanis a bedőlt bankban, és ennek csak töredékét kapja majd vissza a betétesek kártalanítására szolgáló Országos Betétbiztosítási Alapból.

Debrecen, 2013. szeptember 20. Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tõkebefektetési Alap elnök-vezérigazgatója beszédet mond egy kétezer négyzetméteres termelõüzem avató ünnepségén a debreceni Határ úti ipari parkban2013. szeptember 20-án. A Xanga cégcsoport 400 millió forintos beruházásához 103 milliós pályázati pénzt nyertek. Az újonnan épült csarnokban hamarosan a francia Gravic nyomdaipari vállalat kezdi meg a mûködését. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkebefektetési Alap elnök-vezérigazgatója Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Megkerestük a tőkealap-kezelőt, levelünkben leírtuk azt is, hogy a szervezet információnk szerint 7 milliárd forintot helyezett el a mára végelszámolás alá került NHB Növekedési Hitel Bank Zrt.-nél, és a fizetési gondok miatt nem tudta kivenni a pénzét. Rákérdeztünk, hogy a Széchenyi Tőkealap-kezelő pontosan mikor és összesen mekkora összeget helyezett el az NHB-nál, a végelszámolás megkezdésekor mekkora összeget tartott ott, mennyit nem tudott kivenni a bankból, és várható-e, hogy megtérül a kár.

Válaszukban az értesülésünket nem cáfolták, és mindössze annyit írtak, hogy a Növekedési Hitel Bank Zrt. végelszámolási eljárása jelenleg folyamatban van, a részletekről a vonatkozó szabályok alapján az eljárás után tudnak tájékoztatást adni, de tőkebefektetéseikkel továbbra is zavartalanul támogatják a gazdasági szereplőket,

sem likviditási, sem forrás-kihelyezési problémát nem okoz

az NHB végelszámolása.

Hasonló kérdéseket tettünk fel a Pénzügyminisztériumnak, arról is érdeklődve, várható-e, hogy akár a tárcánál, akár a Széchenyi Tőkealap-kezelőnél vizsgálat indul a jelentős vagyonvesztés miatt, ám érdeklődésünkre onnan nem érkezett válasz.

A 7 milliárd forintos bukással szinte biztosan a Széchenyi Tőkealap-kezelő lehet a legnagyobb kárvallottja a Matolcsy-féle üzleti kör bankjaként elhíresült hitelintézet bedőlésének.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) betétesenként 100 ezer euróig, vagyis durván 32 millió forintig kártalanít. Ennél magasabb összeget 9 magánszemély és 49 vállalat, szervezet tartott az NHB Banknál - ők a 32 millió forint feletti részre keresztet vethetnek. Az mfor.hu korábbi becslése szerint 30 milliárd forint parkolhatott a bedőlt bankban, ebből 10-12 milliárd forintnyi vagyont kártalaníthatnak. Végül pénteken az OBA azt közölte: összesen 3,9 milliárd forint kártalanítást fizet az NHB 756 betétesének, az ügyfelek egy része már a múlt héten meg is kapta a kártalanítást. Ha az mfor.hu becslése helytálló volt, az elbukott összegnek több mint a harmadát teheti ki a Széchenyi Tőkealap-kezelő pénze.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A nagy kedvenc biztonsági cég is sok pénzt tartott bent

Szintén nagyot bukott a kormányzati megbízásokkal gazdagon ellátott őrző-védő cég, a Valton-Sec Kft., az mfor.hu azt írta: a cégnek több milliárdja volt az NHB számláján.

Ami azért is rettentő kínos, mert a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 100 százalékban állami tulajdonban van, saját magukról azt írják, hogy a Pénzügyminisztérium stratégiai irányítása alatt állnak. Feladatuk elsősorban a kis- és középvállalkozások innovációjának segítése, megkapaszkodásuk előmozdítása. Épp emiatt tavaly 8 milliárd forintot tolt bele az állam a nyolc éve létrehozott tőkekezelő-alapba, a kibővítés mellett ráadásul négy tőkealap kezelését is elnyerték a múlt évben.

Amennyit kaptak nem is olyan régen, azt azonban elbukhatták a Szemerey-féle bank bedőlésével.

A jegybankelnök kisebbik fia, Matolcsy Ádám viszont mintha megérezte volna, hogy gond lesz a mások mellett az ő cégeit is hitelező NHB Banknál, legalábbis az MNB beavatkozása előtt két héttel más banknál nyitott számlát a Balaton Bútor és egy másik cége is.

A jegybanki alapítványok is megúszták a bukást: 2018 elején még 4 milliárd forintjuk volt az NHB Bankban, a jegybanki korlátozó lépéskor már nagyjából csak annyi, amennyit befed a betétkártalanítási összeg. Lévén, hogy három jegybanki alapítvány van, ez durván 100 millió forint lehet. Az alapítványok két nappal a jegybanki beavatkozás után azt közölték az mfor.hu-val, hogy a folyószámláik egyenlege ilyen nagyságrendben mozgott.

Csuhaj V. Imre nem látta ilyen pontosan a jövőt. Pedig az egyik jegybanki alapítványnak, a PADE-nek mind a mai napig kuratóriumi tagja, és a kecskeméti közgazdasági felsőoktatási képzésnek helyt adó épületek építését menedzselő, a jegybanki alapítványok által létrehozott Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. igazgatóságának elnöke, így Matolcsy bizalmi emberének minősíthető.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!