A korábbi nyugalmas és csendes környezetet bulihellyé változtatja egy készülő vízi élménypark, legalábbis ezért aggódnak a helyi lakosok.


A Blikk cikke szerint a helyi képviselő-testület februárban fogadta el, hogy évi 1,3 millió forintért az önkormányzat bérbe ad egy 10 négyzetméteres területet a strand széléből egy vállalkozásnak. Mint később kiderült, egy extrém víziparkot létesítenek majd a területen.

"Az engedély 7000 négyzetméter alapterületű víziparkra szólt, ebből viszont 19 ezer négyzetméter lett" – mondta a lapnak Horváth Bence, a beruházás ellen tiltakozó Aligai Fürdőegyesület kommunikációs referense.

Egy helyi nyugalmazott orvos, Szabó Péter pedig búcsút mondhat mindennapos nyári úszásának, a bójasor ugyanis a parttól alig 100 méterre elvágja az utat a mélyebb víztől.

– nyilatkozta a Blikknek a doktor.

A víziparkos vállalkozók annyit lehet tudni, hogy a beruházás mögött álló cég tavaly alakult 3-5 millió közti tőkével, fő profiljuk a vidámparki és szórakoztatóipari tevékenység.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!