Hawaiin építik az ún. Harmincméteres Teleszkópot, amit a Mauna Kea nevezetű alvó vulkán tetejére építenének. Ez az őslakosoknak nagyon nem tetszik, mert szerintük a tudomány miatt semmibe veszik az ő hagyományaikat, így komoly tiltakozásba kezdtek.


Most ott tartunk, hogy az országban szükségállapotot rendeltek el, és már a nemzeti gárda próbálja kordában tartani a tömeget.

A teleszkóp egyébként forradalmi újítás lehet az űrkutatásban, de az őslakosok nem engednek ennek. Most megérkezett hozzájuk Dwayne Johnson is, aki Honoluluban nőtt fel, és ahogy nyilatkozta:

Mellettetek állok. Ez most egy kulcsfontosságú pillanat, mikor a világ ránk figyel. Azért jöttem ide, hogy a népem mellé álljak, hogy biztosítsam őket támogatásomról. Ma megértettem, amit már évek óta tudok: ez az egész nagyobb, mint ez a teleszkóp. Itt emberségről van szó. A kultúráról

- fogalmazott a színész. A szintén Hawaiin született Jason Momoa is kiállt a Szikla mellett:

Megdöbbenve figyeltem az eseményeket. Dwayne az elsőszámú és legnagyobb erővel rendelkező filmsztár a világon. Örülök, hogy ott van Maunán. Dwayne, én is támogatni szeretnélek az ügyben, sajnálom, hogy most nem lehetek ott, de épp a műanyagszennyezés megállításán dolgozom.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jason Momoa (@prideofgypsies) által megosztott bejegyzés, Júl 25., 2019, időpont: 2:44 (PDT időzóna szerint)

Look who we spotted this afternoon on Mauna Kea: Dwayne @TheRock Johnson. The actor visited with Thirty Meter Telescope opponents today. https://t.co/iIvM1iMpWD #hawaii #hinews #tmt #maunakea #staradvertiser #TheRock pic.twitter.com/kwVvD0gZx7

- Star-Advertiser (@StarAdvertiser) July 25, 2019

Kiemelt kép: Gabe Ginsberg/WireImage


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!