Pénteken iratismertetéssel és a szakértői vélemények ismertetésével folytatódott a XVIII. és XIX. kerületi bíróságon annak a 35 éves férfinak a pere, aki jogosítvány nélkül, részegen két fiatal rendőr halálát okozta 2015 februárjában.


K. Gergely az Üllői út és a Mikszáth Kálmán utca kereszteződéséhez érve szeretett volna balra kanyarodni. Ugyanebben a pillanatban szemből érkezett a kereszteződésbe a megkülönböztető jelzést még nem használó, de látható rendőrautó 136-139 km/óra sebességgel. Az ittas fiatalember ennek ellenére is levágta a kanyar ívét és megkezdte a szabálytalan balra kanyarodást. Ütközött a rendőrautóval, amely kisodródott, majd hatalmas sebességgel nekicsapódott egy taxinak. A férfi segítségnyújtás és a mentők értesítése nélkül lelépett a helyszínről, és pár utcával arrébb leparkolt a kocsival. A helyszínelés alatt azonban visszasomfordált a környékre, ekkor a rendőrök elfogták. K. Gergely akkor azt mondta, hogy az egyik barátja hagyta ott a kocsit, ő csak a lakáskulcsot akarta kivenni belőle, mert benne felejtette korábban. Az igazoltatás során azonban kiderült, hogy ez nem igaz, egy szemtanú ugyanis egyből azonosította a férfit.

A szakértői vélemény szerint K. Gergely véralkoholszintje 2,30 és 2,42 ezrelék között volt. Ez pedig erős részegséget jelent, sőt alig maradt el az alkoholmérgezéstől, ami 2,5 ezreléktől indul.

A baleset következtében a két tiszthelyettes, Demecs Gergely és Windt Bálint olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mind a ketten a helyszínen életüket vesztették. Előbbi 36, utóbbi pedig mindössze 22 évet élt. A szintén összetört taxi vezetője és utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

A most ismertetett boncolási és toxikológiai szakértői vizsgálatokból kiderült, hogy a tragédia érintettjei közül csak K. Gergely fogyasztott alkoholt, és senki nem állt kábítószer hatása alatt. K. Gergely alkohol nélkül sem ülhetett volna kocsiba, amikor történt a tragédia, ugyanis egy korábbi ittas járművezetés miatt eljárás folyt ellene, el is ítélték.

K. Gergely fenntartotta a korábbi vallomását, aminek lényegét ismertette a bíró a mostani tárgyaláson. A férfi ebben azt állította, hogy egy barátjánál volt és csak egy-két sört, valamint Jägermeistert ivott.

Nem éreztem az alkohol hatását. Úgy gondoltam, hogy nem lesz semmi baj

- mondta.

K. Gergely azt állította, hogy 10-20 km/ órával ment, amikor kanyarodott. Állítása szerint nem észlelte, hogy egy rendőrautó közeledik a kereszteződéshez, szirénát sem hallott, és azt sem vette észre, hogy egy másik autónak csapódott az az autó, amivel ütközött.

Az ittas vezetést és a segítségnyújtás elmulasztását elismerte, de a baleset miatt nem érezte magát felelősnek, mivel állítása szerint nem észlelte, hogy a rendőrautó ilyen nagy sebességgel közeledik.

Az ittasságom nem befolyásolta a balesetet. Ha szeszes ital nélkül kanyarodok, akkor is így kanyarodtam volna

- mondta.

K. Gergelynek halált okozó ittas járművezetés, valamint 4 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának minősített esete miatt kell felelnie. A következő tárgyalás májusban lesz.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!