A titkos szeretővel egy Alekoszról készülő könyv jogdíjain vesztek össze. A celeb azonnal bírósághoz fordul, ha bármi nyilvánosságra kerül a privát beszélgetéseikből.


A TV2 Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát című műsorát forgatta éppen Alekosz, amikor bejelentkezett a sajtóban a titkos szeretője, aki azt állította, hogy a celeb a forgatás előtt hagyta őt faképnél mindenfajta magyarázat nélkül. A nő a Blikknek elmondta, hogy fogalma sincs, ki az a szőke hölgy, akivel Alekosz végül elutazott a műsorba.

A lap megkereste a frissen hazatérő egykori valóságshow-sztárt, aki először pár nap pihenőt kért, csak ezután mondta el véleményét az ügyről.

– mondta dühösen Alekosz.

A szakítás oka egy jogdíjakról szóló vita volt, mivel a hölgy egy írónő, aki éppen egy Alekoszról szóló könyvet készített, amelynek hasznából a celeb állítása szerint egykori szeretője egy tetemes részt szeretett volna magának.

– üzent egykori párjának Alekosz, majd hozzátette, hogy amennyiben a privát beszélgetéseikről készült felvételek nyilvánosságra kerülnek, azonnal bírósághoz fog fordulni.

– zárta rövidre a kapcsolatukat a Való Világ egykori győztese.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!